FőképHazudnék, ha azt mondanám, meglepett az új Darren Shan kötet megjelenése. Biztos voltam benne ugyanis, hogy két sikeres ifjúsági sorozat után a piac előbb-utóbb újra felfedezi a vámpíros regények előtt írt, felnőtteknek szánt könyveit.
 
És lőn. Itt az új trilógia, ami egyébként nem is annyira új, hiszen még 1999-ben készült el az eredeti verzió, ami annak idején meg is jelent – különösebb visszhang nélkül.
Amikor a Démonvilág sorozat a végéhez közeledett, Shan újra elővette ezt a trilógiát (amiből annó csak az első két kötet került kiadásra), és nem csupán a címet változtatta meg (eredetileg Ayuamarca szerepelt a borítón), hanem apróbb javításokra is sor került.
 
Úgy gondolom, most derülhet ki a magyar rajongók számára, hogy Darren Shan mennyire jó író valójában, illetve megkapjuk a választ arra a kérdésre is, hogy akik 2001-ben tizenévesek voltak és megszerették az első vámpíros könyve(ke)t, azok vajon majd tíz évvel később mennyire lesznek kíváncsiak egy komolyabb történetre.
 
Szerencsére ezek a korosztályos problémák nem érintenek, így különösebb aggodalom nélkül, módfelett kíváncsian vettem kézbe a korábban megszokott kiviteltől eltérő könyvet. A terjedelem elsőre soknak tűnt, de mivel olvasóbarát margók övezik az átlagostól legalább egy betűmérettel nagyobb szöveget, így röpke három nap alatt eljutottam az utolsó oldal aljára.
 
Darren Shan legalább annyira elvetemült, mint Stephen King. Azt már korábban is tudtam róla, hogy fantáziája annyira felette van minden megszokottnak, amennyire csak lehet, de álmomban sem jutottak volna eszembe olyen ötletek, mint amilyenek ebben a könyvben vannak.
Szerintem ha a szerző kezébe adnánk a holnapi időjárásjelentést, abból is képes lenne valami horrorisztikusat alkotni, méghozzá olyan formában, amire senki sem gondolt.
 
Ezúttal egy gengsztertörténet lett az „áldozat” – de ennél többet nem igazán mondhatok, bármiféle poéngyilkolás nélkül. Legyen annyi elég, hogy a cselekmény pergő, a főszereplő talányos, a világ komor és nők is vannak benne, valamint simán megérdemli a 18-as karikát.
 
Trilógiáról lévén szó, van pár kérdés, ami el sem hangzott, pedig nagyon kíváncsi vagyok a válaszokra, de még jobban a folytatásra, amit a kiadó 2011 tavaszára ígér.