FőképLouisa May Alcott (1832. november 29. - 1888. március 6.) magyarul megjelent első két könyvét (Kisasszonyok, Jó feleségek) annak ellenére kedvelem, hogy érezhetően nőknek íródtak.
A folytatásoknál viszont már úgy éreztem, csökken a színvonal, sokkal tanmeseszerűbbek lettek, ezért a mostani kötetnél a magam érdekében aprócska fortélyhoz folyamodtam, vagyis nem foglalkoztam a kissé didaktikus hangvétellel, a happy endes befejezésekkel, hanem a kötetbe beválogatott rövid írások hangulatára, a megörökített korra koncentráltam.
 
Ezzel a módszerrel egészen élvezetesnek bizonyult a Jo néni kincsesládája című kötet, mivel bájos történetei jól érzékeltetik, miként élt az amerikai középosztály a polgárháború idején.

A legfontosabb tanulság egyértelműen – a szeretet mellett – az volt, hogy az egyszerű amerikaiakban megvan (vagy többnyire megvan) a segítőkészség, az együttérzés. Mindez úgy, hogy a tehetős nem kezdi ész nélkül szétosztogatni vagyonát a nincstelenek között, hanem amikor a szükség arcot kap (vagyis valakihez köthető), akkor nyújt segítséget.
 
A másik oldal pedig úgymond tudja hol a „helye”, nem áhítozik vagyonra, tisztes munkával keresi meg a napi betevőjét, és az élet megpróbáltatásait önerőből oldja meg (a leírtak alapján akkoriban az államnak esze ágában sem volt szociális hálóval vagy más módon segíteni a rászorulókat).
 
Ez eddig az idealizált, Alcott által leírt változat. Aki egy kicsit is belegondol ezekbe a helyzetekbe, az hamar rájön, a valóság nyilván egészen más lehetett, hiszen ha mindenki az elvártak szerint cselekszik, akkor egyáltalán nem lenne szükség támogatásra, segítségre.
 
A kötetben szereplő történetek közös jellemzője, hogy a középpontban gyerekek állnak; vagy nekik kell megküzdeniük a nehézségekkel, vagy csupán dönteniük kell helyes és helytelen között. Legjobban a „Hajnalkák” című írás tetszett, mivel a kívánt nevelő hatáshoz a gyermekben lakó kíváncsiságot használja fel.
 
Nem tudom, manapság kiket képes megszólítani Alcott, mivel se vámpírok, se emancipált hölgyek nem szerepelnek írásaiban. Talán a viktoriánus kor szerelmesei elcsábulnak a kort felidéző borító láttán...
 
A kötetben szereplő írások:
Előszó
Jimmy nagy kalandja a Tenger ördögével
A babák utazása Minnesotából Maine-be
Hajnalkák
Kagylók
A lehoni kis Marie
Rosa meséje
Pitypang
A táborozás
Mi lesz a gombostűkkel?
Nelly kórháza
Egy régimódi hálaadás
Kate választása
Egy omnibusz önéletrajza
Rózsák és nefelejcsek
Tessa meglepetései
Fiaim
Egy boldog születésnap