FőképMint az köztudott, a konkrét kiváltó ok Kassa bombázása volt. Ezt az akciót felségjelzés nélküli, beazonosítatlan gépek hajtották végre. Azóta számos verzió látott napvilágot vélt vagy valós igazságokról.

Ami viszont tény, hogy mind a mai napig nem tudjuk teljes biztonsággal megállapítani, ki is követte el a bombázást. A legvalószínűbb, hogy ténylegesen a Szovjetunió légierejéhez tartozó repülőgépek voltak, akik célpontot tévesztettek (Eperjes lehetett a valódi célpont).

Ungváry Krisztián ettől a momentumtól kezdve – a könyv szabta lehetőségekhez mérten – aprólékosan és nagyon alaposan tárja elénk hazánk történek 1941 és 1945 közötti időszakát.

A szerző mindvégig konzekvensen ragaszkodik és tartja magát az objektivitáshoz, ami különösen szimpatikussá teszi számomra munkáját.
A rendelkezésre álló tények alapján vonja le következtetéseit, amelyek így számos hibás vagy téves képzetet eloszlatnak, adott esetben pedig kevéssé vagy egyáltalán nem ismert részleteket tár elénk.

A könyv jelentősebb részét a tényleges harci érintkezések leírása teszi ki. Itt minden esetben tisztázza a szemben álló felek felkészültségét, cselekményeit, illetve az adott konfliktus következményeit.
Ezek mellett természetesen a hazai belpolitikai, gazdasági és társadalmi helyzetet is elénk tárja, illetve folyamatosan tisztában vagyunk a külföldi kapcsolatok alakulásával, legyen szó akár a náci Németországról vagy a szövetségesekről (leginkább Angliáról).

A szerző külön fejezetet szentel a nagyobb horderejű események leírásának; a 2. hadsereg hadba küldése és megsemmisülése, Kállay fegyverszüneti tapogatózásai, a német megszállás, a kiugrási kísérlet, valamint Budapest ostroma.

Ezek mellett mindenképpen ki kell emelnem a könyv illusztrációit. Egyrészről számos nagy alkú térképrészlet segít eligazodni egy-egy fontosabb harci cselekmény esetén, másrészt a „kis keretes” írások segítségével a korszak számos meghatározó, de eleddig talán kevéssé ismert szereplőjéről kapunk részletesebb információkat.

Aki egy kicsit is szeretné közelebbről megismerni Magyarország történetét és szerepvállalását a második világégés során, annak elengedhetetlen „kellék” ez a könyv. Az itt olvasottakból kiindulva aztán mindenki a kedve szerinti irányba haladhat tovább a részletes és mélyreható megismerés felé.