Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

John le Carré: Az üldözött

Carré aztán nem viccel, amikor ármányról van szó. Már az első fejezetben elveszíti az ember a fonalat – anélkül, hogy lehetősége lenne felvenni –, hiszen mit keres egy jól szituált bankár egy kémregény elején. Kiderül róla, hogy titokban James Bond és akkor majd jól lenyom mindenkit? Az túl egyszerű lenne.

Olyan alakok bukkannak fel, akik egyikéről sem tételezné fel az ember, hogy valamilyen összeesküvésben szerepelnek, ártatlan mindegyik. De akkor meg miért? Nagyon zavarbaejtő az átlagember-koncentráció.
 
Ebből a zavarból azután persze kibontakozik az igazi szövevény. És senki sem James Bond. Édeskenyér... mondaná A.
 
Anélkül, hogy mindenki valamilyen paródiába hajlana, valahogy a teljesen átlagos emberek valami embertelen slamasztikába keverik magukat, és látszik rajtuk, hogy szinte végig a fejüket fogják azt kérdezve, hogy hogyan is fajulhattak el a dolgok ennyire.

Természetesen úgy, hogy annyira mégsem átlagemberek. Ott van a bankár, az ügyvéd, a rejtélyes fiatalember és a még rejtélyesebb ügynökségi ember, és persze egyikükről sem tételeznénk fel, hogy Carré majd olyan történetet sző köréjük, amit senki nem lát át a könyv végéig. (Vagy csak én voltam fáradt.)

Ennél többet nem is lehet írni a történetről, mert bármi már megölné a sztorit, ami igazából teljesen egyszerű, csak mi – és szegény szereplők – nem látunk a mélyére. Ettől lehet ez a könyv abszolút érdekes, mert szegény szereplőkkel botorkálunk, és amikor velük együtt azt hisszük, hogy a szálak a mi kezünkben futnak össze, bizony rendre kiderül, hogy mekkorát tévedtünk.

Szerencsétlen bankárt sajnálom, aki – lelki szemeim előtt – folyamatos pánikban van, mert ő aztán elég sokáig nem látja, hogy mi történik, pedig végülis jó nagy szerepe van benne, viszont ő legalább az elejétől tudja, hogy túlnőtt rajta a történet még a legelején. Persze mindenki felnő a feladathoz, amit az író állít elé, és valahogy a történet is befejeződik.

Mivel még mindig nem akarom elrontatni senki szórakozását, csak annyit írhatok, hogy igazi feloldozást azért ne várjunk. Persze lehet, hogy csak nekem volt olyan érzésem, hogy a végkifejlet nem old meg semmit, csak az események fejeződnek be eddigre. (Vagy csak én voltam fáradt.)
 
Carré a könyveiben rendre olyan problémákat oldat meg szereplőivel, amikhez ők valahogy mindig kicsinek bizonyulnak, viszont folyamatosan fejlődnek a rájuk nehezedő teher alatt. Van, aki ténylegesen, van, aki meg visszafelé.

Az író nagyon ért ahhoz, hogy megmutassa, az igazi átlagemberek – végülis mindenki annak számít – hogyan reagálnak a folyamatos nyomásra, viszont szerencsére ettől nem válik egyik könyve sem szenvedős önmarcangoló pszichoregénnyé, hanem megmarad izgalmas történetnek.

Részlet a regényből


a2t - 2010. február 24.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!