Főkép1942. A Wotan SS Rohamezred pár századát von Dodenburg parancsnoksága alatt átdobják Észak-Afrikába, hogy Rommelnek nyújtsanak segítséget.

A Sivatagi Róka, miután egyik brit tábornokot a másik után veri tönkre, úgy érzi, elérkezett a végső leszámolás ideje. Egyrészről a messzemenőkig megbízik kémhálózatában, melynek tagjai az Egyiptom függetlenségéért küzdő, Nasszerhez és Szadathoz hűséges mozgalomból kerülnek ki, másrészről olyan haditervet eszel ki, amely halálos csapdába zárná az angolokat.

Persze nem minden megy simán. Az SS-t Afrikában sem szereti a Wehrmacht, és ott tesznek nekik keresztbe, ahol csak tudnak, Rommel pedig hadműveletének legembertpróbálóbb és leggyilkosabb részét bízza von Dodenburgra és kis csapatára. Segítségül mindössze egy egyetemi professzort ad melléjük, hogy kalauzolja át őket a sivatagon. Maga az alaptörténet még akár megtörtént is lehetne, hiszen pont Rommel volt az, aki számos alkalommal a sivatag belseje felől támadt rá ellenfeleire ahelyett, hogy a könnyebb, tengerparti sávban mozgott volna, szóval egy átkaroló, hátba támadó hadmozdulat nem is lett volna idegen tőle.

A regény megpróbál könnyedebb hangvételt megütni. Ennek érdekében fontos szerepet kap Matz és Schulze, akik hozzák a formájukat és számos vicces függelemsértést hajtanak végre, de ezek csak kis mértékben tudják ellensúlyozni a sivatagon átvezető út nehézségeinek és a brutális harci cselekmények leírásait.

A Homokpárducok nem üti meg Az Ördög pajzsa borzalmasan komor hangvételét, de nem is ez a fő célja. Von Dodenburg és Reichert professzor beszélgetései közben már felbukkan a téma, hogy a Wotan tagjai számára a vereség a pusztulást jelenti, így csak a győzelem az elfogadható alternatíva; a Führerbe vetett hit pedig itt már semmit sem számít.

Külön öröm számomra, hogy Leo Kessler újabb valós színfoltokkal teszi életszerűbbé és valamilyen szinten talán hihetőbbé történetét.
A Homokpárducokban, még ha csak rövid időre is, de felbukkan a Nagy Hatótávolságú Sivatagi Csoport (Long Range Desert Group, LRDG), akik kis csoportokban tevékenykedve, az ellenséges vonalak mögött, a sivatag mélyéről indulva folytattak felderítő tevékenységet. Rajtuk kívül felbukkan még – igaz igencsak gyászos szerepben – a Különleges Légi Szolgálat (Special Air Service, SAS) pár tagja. Az SAS-ről remélhetőleg majdnem mindenki tudja, hogy mivel foglalkozik, tekintettel arra, hogy mind a mai napig létező alakulat a brit hadseregben.

Van egy kis keserű szájízem. Ez általában akkor alakul ki, ha egy könyvben a felbukkanó sajtóhibák száma átlép egy bizonyos mértéket. Sajnos a Homokpárducok esetében már a könyv hátoldalának megtekintése kiváltotta ezt nálam (Wotan kontra Votan). Remélem, ez csak átmeneti hiba volt...

Kapcsolódó írás:
Willi Heindrich: Vaskereszt