Főkép

Gyakorlatilag majd minden western arról szól, hogy a helyi közösségbe idegen érkezik, aki vagy elsimítja, vagy kiváltja a gondokat. Az már lényegtelen, hogy az idegen a szomszéd városból, államból, vagy egyenest egy másik kontinensről érkezik.
 
Ez utóbbi, vagyis a külföldiek felbukkanása a vadnyugaton nem csak a klasszikus westernekben fordul elő, hiszen például Arthur Kopit színműve, az Indiánok egyik jelenete is ezt dolgozza fel; de maga Morris is több ízben feldolgozta ezt a helyzetet, gondolok itt például A zöldfülű epizódjára, amikor az angol arisztokrata földet örököl a messzi nyugaton.
 
A nagyherceg című kötet – mint a sorozat majd minden része – valós helyzetre épül, hiszen Alekszej Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg 1870-71-ben valóban járt a vadnyugaton, sőt Sheridan és Custer tábornokok társaságában még bölényvadászaton is részt vett.
 
Az már Morris csúsztatása, hogy ezt a valós személyt részben egy másik, szintén a cári családhoz tartozó nagyherceg tulajdonságaival ruházza fel. A kritikusok leszerelése végett már csak új névre van szükség, és készen is van a legújabb „western” figura.
 
Hogy mi köze van mindehhez kedvenc marhapásztorunknak? Nos, pusztán annyi, hogy az aktuális külügyminiszter rá gondolt, mint idegenvezetőre, aki nem csak jól ismeri a vad nyugatot, hanem kellő szellemi képességekkel bír, így alkalmas a magas rangú külhoniak megfelelő szórakoztatására.
 
Merthogy helyzet van: az USA szerződni kíván a cárral, de az óhajtott gazdasági egyezségre csak az áhított körút végeztével kerül rá a nagyherceg aláírása. Feltéve, ha mindennel elégedett lesz…
 
Így kezdődik a magyar sorozat negyedik kötete (eredetileg a negyvenedik), s megvallom, miközben jól szórakoztam a történeten, végig azon filóztam, vajon miféle szerződésre gondolt Morris. Legvalószínűbbnek Alaszka eladását tartom, még ha arra évekkel a nagyherceg valódi utazása előtt került is sor (1867).
 
A kötet ismét bővelkedik humoros jelenetekben, kedvencem amikor a hetedik lovasezred indiánnak öltözik, és lerohanják a gyanútlan fehéreket. Vagy amikor az útonállóról kiderül, orosz felmenőkkel rendelkezik, s ennek örömére vidám dorbézolás veszi kezdetét. De az orosz rulett használata a hamiskártyások ellen sem gyenge.
 
Búcsúzóul még egy megjegyzés. A rajzokból egyértelműen kiderült számomra Morris vonzódása a különleges emberi szaglószervekhez, hiszen ezúttal is a legkülönfélébb méretű és formájú ormányok meredeznek a szereplők arcán. Legcsúfabbul a hivatásos katonák jártak.