Főkép

Talán eredeti, tanári hivatásának köszönhető, ám mindenképp bizonyos, hogy William Goldingot mindig is foglalkoztatták a primitív társadalmi formák és normák, és ezek évszázadokon át kitörölhetetlen visszhangjai, melyek sok esetben a mai napig meghatározzák életünk alakulását. A skorpióisten című kötetben összegyűjtött három kisregény ugyancsak ezekkel a témákkal – többek között a hatalom megkérdőjeleződésével és átörökítésének problémáival, a köz- és a személyes érdekek (mindenekelőtt a szerelem, de legalábbis a másik nem iránti erős vonzalom) összebékíthetetlenségével, valamint a megszokott sémákhoz való kényszeres visszatéréssel – foglalkozik.
 
A predinasztikus Egyiptomban játszódó történet központi alakja a termékenységét lassan elvesztő isten-uralkodó, Nagy Ház kilátástalannak tetsző jövőjét festi meg. Nagy Ház épp serdülés előtt álló fia, aki fokozatosan elveszíteni látszik a szeme világát, nem vágyik arra, hogy átvegye a királyi terheket, miközben apját az elfásultságból fakadó impotencia fenyegeti. Egy terméketlen uralkodó nélküli országra azonban katasztrófa vár, s ezért el kell távolítani a bajok okát. A bajok okaként pedig a Hazugot azonosítják, aki a későbbi udvari bolondok módjára, fantasztikus történetekkel szórakoztatja Nagy Házat, ám e történetek a mai ember számára könnyen beazonosítható valóságelemekből építkeznek, s így az élményt számunkra akár önmagában e strukturális irónia is biztosíthatja. Ám ugyanígy átérezhetjük a reménytelen szerelmesek – a Hazug és a skorpióisten lányának – gyötrő helyzetét, a kitaszítottság kínját, és a kilátástalanság kozmikussá dagadható képeit.
 
A „Klonk Klonk” az ősemberek törzsi társadalmának visszásságait jeleníti meg. Ismét felbukkan a kitaszítottság toposza; ezúttal egy gyenge bokájú, vadászatra épp ezért alkalmatlan férfi elkeserítő körülményeiben. Ám a szexuális vágy ezúttal is meghatározóbb a puszta fennmaradás belső igényénél, és amikor a Nők Nevezője elcsábítja őt, sorsa új irányt vesz, és mégis felsejlik előtte a remény. „A rendkívüli követ” sok tekintetben a kötetben szereplő első kisregény visszhangja (valójában előképe, hiszen évekkel A skorpióisten előtt íródott). A történet az ókori Rómában játszódik, az alapprobléma pedig ismét a megroggyanó hatalom átadása. Az imperátor kedvenc unokája, a kamasz Mamillius alkalmatlan az uralkodásra, a tényleges örökösből, Posthumusból azonban vélhetően kegyetlen uralkodó válna. Az elkerülhetetlen szembesítést egy görög feltaláló jövetele sietteti. Phanocles fantasztikus ötletei: a kukta, a gőzhajó és a puskapor messze megelőzik a korukat, s épp ezért eleve pusztulásra vannak ítélve.

A kor, ahol a rabszolgaság még elterjedt és maguk a szabadságuktól megfosztottak által is elfogadott, nem képes elviselni ily mérvű haladást és átfogó átalakulást. Ám a döntéssorozat beindításához ezúttal is egy nő, a – feltételezhetően eszményi – szépségét szűziesen leplező Euphrosyne jelenléte kell. Ahogy William Golding más műveiben, itt is önmagunkra ismerhetünk. Ám Golding nem tanít, vagyis nem kioktat, mindössze ábrázol, és semmihez nem fűz moralizáló kommentárokat. Az irónia elég ahhoz, hogy elgondolkodtasson, a történetek hihető valószerűtlensége pedig a tudományos fantasztikumhoz hasonlóan hat: a jelen rémképeivel szembesít, de kellő távolságot mutat ahhoz, hogy ne érezzük elviselhetetlenül nyomasztónak e fiktív világokat.
 
A szerző életrajza