Főkép Bevallom, felemás módon viszonyulok a filmsorozathoz. Egyrészt nem szeretem, amikor azt kell néznem este kilenckor, hogyan boncol fel valakit a patológus; továbbá az is nehezen megy le a torkomon, hogy szinte minden ügyet megoldanak az ügyeletes jófiúk.
Másrészt viszont tetszenek a karakterek, s méltányolom az epizódok kidolgozottságát, változatosságát.

Ezért ha tehetem, önvédelemből elkerülöm a sorozatot, de ha mégis „összefutunk”, akkor bizony rendre ott ragadok a képernyő előtt.
 
Mennyivel jobb könyv formában találkozni velük! Főként, ha olyan ügyről van szó, amely tudtom szerint nem szerepelt egyik évadban sem.
Így ugyanis az újdonság élménye garantált, s itt, ellentétben a tévével, a szereplők gondolatai és érzelmei is megfogalmazódnak. (például Grissom vonzódása Sara-hoz).
 
Persze a legfontosabb az alapötlet, hiszen hiába a kiváló színészgárda, ha pocsék darabban lépnek fel. Nos ezzel szerencsénk van, mivel Max Allan Collins (ő írta többek között A kárhozat útja alapregényét) méltó ügyet pászít az éjszakai műszakos helyszínelőkhöz.
 
Adva vagyon egy sorozatgyilkos, aki évekkel korábban visszavonult, de most újra felbukkan.
Vagy nem is ő az elkövető, hanem egy mániákus másoló? Nagyon nem mindegy, elvégre két sorozatgyilkos egyszerre már sok a jóból.

Érthető, hogy a helyi rendőrfőnök mielőbbi választ akar – ezért aztán jókora nyomás nehezedik Grissom csapatára.
Ráadásul Jim Brass is érintett az ügyben, hiszen amikor évekkel korábban munkába állt a Las Vegasi-i rendőrségen, ez volt az első komoly ügye.

Ami akkor megoldatlan maradt, mivel a gyilkos érthetetlen módon befejezte az öldöklést. Ezért amikor a jelek újbóli felbukkanására utalnak, Brass mindenáron el akarja kapni a tettest.
 
A többi meg olyan, mintha a tévét néznénk. Bizonyítékok begyűjtése, feldolgozása, értékelése, gyanúsított kihallgatása, majd ismét kezdődik minden elölről.
 
Mindent összevetve a kezdés döcögőssége után szépen felpörög a cselekmény, és Collins ismét bizonyítja, nem véletlenül fűződik annyi sikeres regény a nevéhez.

Részlet a regényből