Főkép

Salvatore vitathatatlanul leghíresebb alakja Drizzt Do’Urden. A saját népét megutáló, közülük elmenekülő drow hosszú bolyongás után végre maga mögött hagyja szülőhazáját (a földalatti világot) és feljut a felszínre. A napfényt – ami fajából adódóan eddig nagy ellensége volt – sikerül ugyan hónapok alatt megszoknia, de előtte áll még a felszíni világ és persze az azt benépesítő lények megismerése. Ezen a téren aztán újabb csalódások érik, hiszen hiába közelít feléjük szeretettel és nyitottsággal, az emberek előítéleteivel és rosszindulatával szemben mindezek hatástalanok.

Az sem éppen szerencsés esemény, hogy új életének kezdetén – hónapokig tartó magány után – rögtön harcba keveredik. S bár igaz, hogy ennek köszönhetően jut emberlakta vidékre, az első találkozás az emberekkel teljes kudarccal végződik. Hamarosan arra is rá kell jönnie, hogy van még valaki a környéken, aki a halálát kívánja. Miféle gonosz rejtőzik a hegyek között? Vajon sikerül elfogadtatnia magát a sötét tündének, vagy képtelen megbirkózni az előítéletekkel? Egyáltalán van ember, akit barátjának, és hely, amit az otthonának mondhat? Hol van a címben szereplő Menedék, ami minden utazó vágya?

Ebben a regényben (amely a másodjára megírt, ám időrendben első trilógia harmadik kötete) még megvan a frissesség, s szinte kézzel tapintható az a szeretet, amivel az író egyengeti hősének sorsát. A kicsit javított szöveg és az új borító miatt is érdemes beszerezni a kötetet.