Főkép

Kevés olyan gyerekkönyvet ismerek, ahol egy mesében szerepel a plazmatévé és a „könyűim tükre,” a távolsági busz és a „jobtovályú” szó, vagy halivúd és a „simfelkedés.” Parti Nagy Lajos és Banga Ferenc pedig pontosan egy ilyen mesekönyvet ad a gyerekek kezébe. A modern elemek régi mesékbe keverése persze nem újdonság, de ahogy ők ketten teszik, annak nincs párja e világon.
 
Első látásra is kitűnik „A pecsenyehattyú…” a gyerekkönyv-polc többi fényes, hatásvadász borítója közül visszafogott, kézbe venni is élvezetes keménytáblájával és szurtos, élettel teli képeivel. Banga Ferenc rajzai anyagszerűen, kifejezően formálják meg a csodás mesék szereplőit és történéseit. A könyvhöz nagyon is illik hóbortos, rakoncátlan vonalvezetése, az olvasó képzeletét szabadjára engedő paneljei meg a magyar képregények anyanyelvét beszélik.

És ha már, hogy-hogy nem, az anyanyelvre terelődött a szó, akkor csak a saját állam hosszas keresgélése után tudom elkezdeni Parti Nagy szavainak dicséretét. Jó párszor behúzott a csőbe egy-egy jól hangzó kifejezéssel, amiről meg voltam győződve, hogy ősidők óta használjuk, csak már kikopott a mindennapi nyelvhasználatból, majd az etimológiai és tájnyelvi szótárak átnyálazása után kellett rájönnöm, hogy ez a szó talán pont most kapott helyet a magyar nyelv szókincsében.

A mesélő hangja a szájról-szájra szálló mesék előadásának ízét hozza el a betűszavakhoz és angolból magyarított igékhez szokott huszonegyedik századi fülnek. Régi székely jelzőket, jászsági neveket, csángó fogalmakat éleszt újjá Parti Nagy, az eredmény pedig egy olyan varázslatos világ, ahol a rendetlenség „kuplérium,” a bolond ember „lüköngő,” és ahol úgy kiálthatja el magát az egyik mesehős, hogy „Azt a huramacsi ruhacsipeszét!”

De önmagában a feledésbe merült szavak feltámasztása, és újak teremtése nem jelent semmit. Akkor ér bármit is egy ilyen, néhol az érthetőség határáig archaizált szöveg, ha a mese hallgatóit megérinti.

Én szenvedélyesen, szótárt forgatva olvastam ezeket a meséket, de azok a gyerekek, akik elalvás előtt, félálomban hallgatják őket, biztos ugyanígy használják majd saját képzeletüket, hogy a szavak puszta hangzása vezethesse őket saját, személyes jelentésükig.

Ha idáig még nem tettem volna meg, most megragadom az alkalmat, hogy minden gyerekes család polcára odakívánjam „A pecsenyehattyút”, mert ezek a régi tájnyelvi szavak már egy idegen nyelvet alkotnak, és minden új idegen szó felszabadítja a nyelvvel intim, kóstolgató kapcsolatban levő gyermeki elmét.

Parti Nagy régi, kiszámítható meséket öltöztet olyan nyelvi köntösbe, ami öreget és fiatalt egyaránt elgondolkodtat a nyelv sokszínűségéről. A mesék sokszínűségét pedig Banga Ferenc garantálja.