Főkép

Talán kevesen tudják, de a Marvel univerzumban létezik egy, az X-Menhez hasonló másik társulat is, ami a különleges szuperhősöket hivatott egy csapatba fogni, hogy azok együttes erővel küzdhessenek a gonosz erők ellen. Ők a Bosszú Angyalai, akik az X-Menekkel ellentétben megbecsült és tisztelt szuperhősöket sorakoztatnak fel, akiket ráadásul a kormány is támogat, vagyis afféle magasabb rendű nemzetbiztonsági erőként működnek.
 
A Marvel ezen történetei valamiért eddig kevésbé voltak ismertek Magyarországon, bár szereplőiket mind láthattuk már más képregények oldalain. A Kingpin Kiadó gondozásában azonban most végre különálló sorozatban is megismerkedhetünk ezekkel a hősökkel. Ezen történetek érdekessége, hogy ugyanúgy visszafelé is megvan bennük az átfedés más marveles történetekkel és szereplőkkel.
 
Az Új Titkos Háború is jó példa erre, amiben több más, önálló képregénysorozat szereplője feltűnik, de mellettük sok vadonatúj, vagy legalábbis kevésbé ismert szuperhős mutatkozik be, méghozzá legtöbbjük igen alaposan.

De a kötet nem csupán arra alkalmas, hogy esetlegesen hiányos ismereteinket pótoljuk a Bosszú Angyalaival kapcsolatban, hanem rögtön egy óriási volumenű és lebilincselően izgalmas történetet is nyújt, ami tele van akcióval, fordulattal, meglepetés szereplőkkel és látványvilágával még a műfajhoz kevésbé vonzódó érdeklődőt is meggyőzheti.
 
A sztoriról röviden annyit, hogy igen szövevényes és időben is ide-oda ugrál. Nick Fury és Shield nevű békefenntartó szervezete felfedezi, hogy a szuperbűnözőket egy távoli ország, Latvéria pénzeli valószínűleg terrorcselekmények elkövetésének céljából.

Mivel azonban a kormány megköti Fury kezét, így egy nemhivatalos akció keretében szuperhősök egy kisebb csoportjának segítségével megdönti Latvéria kormányát és elpusztítja vezetőjüket, aki azonban egy évvel az események után visszatér, hogy véres bosszút álljon mindenkin, aki érintett az ügyben.

Igen illusztris szereplőgárda vonul fel a háborúban: a Bosszú Angyalain kívül ugyanis feltűnik a Pókember, a Fantasztikus Négyes, a Fenegyerek, de még az X-Men néhány tagja is, és akkor még nem is beszéltem az ellentétes oldal képviselőiről, vagyis gyakorlatilag a Marvel univerzum krémje képviselteti magát.
 
Bár közel sem teljes a képem az összes hazánkban megjelent képregényről, de azért elég sokat ismerek és meg kell mondjam, hogy ez a kötet messze a legszebb és legművészibb kivitelezésű azok közül, amikhez eddig szerencsém volt. A szokásos képi megjelenítés helyett a könyvet ezúttal Gabriele Dell’Otto szemet kápráztató festményei díszítik, amelyek fotóminőség szinten valóságszerűek, emellett mégis megmaradt a műfajra jellemző hősi beállítás.