Főkép Matt Scudder a Ha a szent kocsma is bezár visszatekintő regényét követően a Nyolcmillió halál revelatív erejű fináléját maga mögött tudó elbeszélőként tér vissza közénk.

Block most már ex-alkoholista magánnyomozó hőse talán már a hazai olvasók számára is ismerős-kedvelt társsá vált, és A penge élénben a tőle megszokott módon számol be aktuális ügyéről, aki tehát a borongós, lassan hömpölygő és végtelenül személyes bűnügyi történeteket szereti, az ezúttal is jó nyomon jár.
 
Scudder szűkszavú sztorija nem először és nem utoljára két szálon fut: a nyomozót egyrészt egy aggódó apa keresi fel, hogy kerítse elő a lányát, aki szebb álmok reményében érkezett Manhattanbe, de most hűlt helye, másrészt belép a képbe egy AA-gyűlésen frissen megismert fiatalember, aki keresni kezdi a detektív társaságát.

Persze ahogy az Block „trencskós menekültjénél” lenni szokott, olyan világ tárul fel előttünk, ahol bármiféle jóra számítani naivitásra vall: a Pokol Konyhájának hajléktalanok, piások és narkósok lakta emberalatti közegében az a legnagyobb teljesítmény, ha valaki képes józanul megőrizni az eszét.
 
Engedély nélküli magánnyomozónk is napról napra a tébollyal küzd, és bár állhatatosan látogatja a gyűléseket, nem egyszer tűnik úgy, hogy kitartása hiábavaló egy olyan városban, ahol valójában már mindenki elvesztette az ártatlanságát.

A penge élén pedig a legtöbb Scudder-regényhez hasonlóan inkább szól a főhősről, mint az esetről: felvonultatja ugyan a műfaj minden elvárt elemét, de az egyéni hangnemnek köszönhetően a kétszáz oldalnál alig hosszabb könyvben a krimiréteg néha szinte másodlagossá válik.
 
A penge élén a Nyolcmillió halál előtti kötetek szikárságát idézi, és a száraz, szófukar történetben legalább annyi hangulatfestő leírást-merengést találunk, mint amennyi tényleges eseményt.

Az alkohollal folytatott küzdelem megkapó őszinteségű leírása mellett Block Scudder frissen megismert barátnőjének személyében a reményt is felcsillantja, továbbá most találkozhatunk először a széria egyik állandó szereplőjévé váló Mickey Ballou nehezen felejthető mészárosfigurájával.

A sorozat hetedik kötete újfent olyasmit kínál, amit más krimi nem nyújthat: Matt Scudder zord beszámolóját, amiért már önmagában megéri kinyitni a könyvet.

A szerző magyarul eddig megjelent művei:

Matt Scudder:
Az apák bűnei (RG)
Az apák bűnei (GM)
A pusztítás és teremtés ideje
A halál völgyében
Döfés a sötétben
Nyolcmillió halál
Ha a szent kocsma is bezár
A penge élén

J. P. Keller:
Bérgyilkos
Bérgyilkos a célkeresztben
Bérgyilkos mindörökké
Bérgyilkos inkognitóban

Bernie Rhodenbarr:
A betörő, aki parókát viselt
A betörő, akit szekrénybe zártak
A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni
A betörő, aki Spinozát olvasott
A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
A betörő, aki eladta Ted Williamst
A betörő, aki Bogartnak képzelte magát
A betörő, akit temetni veszélyes
A betörő, aki zabot hegyezett

Kapcsolódó írás:A betörő, akit Bernie Rhodenbarrnak hívnak
 
Regényrészlet:Részlet Lawrence Block: A penge élén című könyvéből