Francis W. Scott: Cosa Nostra

Kiadó: Franscott Press
Kiadás éve: 2008
Kategória: krimi / thriller
Oldalszám: 211
Ára: 1490 Ft








Talán nem is lehet igazán regénynek titulálni a Cosa Nostra-t. Rövidsége miatt a novella vagy kisregény talán jobban illene rá.
Igaz ugyan, hogy kétszáz oldal, de a sorok annyira szellősen vannak szedve, hogy ha egy „hagyományos” könyvben gondolkodnánk, csak a fele terjedelmet érnénk el.

Ha ebből valaki arra a következtetésre jut, hogy nem lehet épkézláb dolgot kihozni a történetből, nagyot téved.

Francis W. Scott nem cifrázta túl a dolgokat. Lényegre törő, sallangmentes történet kerekedett ki a tollából.

Pete Geraldi magánnyomozó, mellékállásban pedig a maffia verőembere. Egy napon Don Francesco személyében rámosolyog a szerencse, aki kiemeli az egyszeri katona szerepköréből és vezető pozícióba helyezi a szervezetben.

Ahogyan ível felfelé Geraldi „karrierje”, úgy kerül egyre közelebb és közelebb a pokolhoz, mert hiszen egyszer minden számlát ki kell egyenlíteni…

Tipikus maffiatörténetnek is mondhatjuk a Cosa Nostra-t. Megvan minden kellék benne, ami szükségeltetik ehhez.
Lecsúszott olasz bevándorlók, akik csak a bűn útjára lépve tudnak túlélni; a Don; a huszas-harmincas évek Amerikájának hamisítatlan hangulata; a szívtipró végzet asszonya; az olasz étterem, ahol a kemény fiúk esténként összejárnak.

Jogos lehet ezek után a kérdés: ha ennyire tipikus dolgokból építkezik a szerző, mivel is magasodik műve az átlag fölé?

Egyrészt a történet érdekes, felkelti az olvasó kíváncsiságát, hogy mi is lesz a végén.
Másrészt annyira könnyű olvasmány (olvasástechnikailag), hogy rossz esetben is két óra alatt a végére lehet érni. Így optimális egy ilyen időtartamú utazás alkalmával kitölteni valami hasznossal az időt.

Harmadrészt ott van Geraldi vívódása önmagával. Hogy mivé vált, illetve fog válni, és ezt hogyan dolgozza fel.
Pontosabban nem dolgozza fel, mindössze tüneti kezelésként eltűntet minden tükröt az életéből – még a kocsija visszapillantóit is –, hogy ne kelljen beléjük néznie és szembesülnie önmagával.

Negyedrészről ott vannak a visszaemlékezések a kezdetekre, amikor még csóró csavargóként, napról napra élt az utcán.

Ezek azok az elemek, amelyek egyéni színt visznek Francis W. Scott írásába és teszik egyedivé.

A könyvet elolvasva egy dolog szinte azonnal motoszkálni kezdett a fejemben. Milyen eredményt kapnánk akkor, ha a szerző „bővebb lére” eresztette volna könyvét? Hosszabb, aprólékosabb leíró részek, másodrendű szálak a történetben, és persze több dialógus, esetleg szereplő...

Lehet, hogy valami Keresztapa-féle dolog kerekedne a dologból, de ez már csak pusztán az én vízióm. Mindenesetre úgy gondolom, Francis W. Scott-ban megvan a tehetség ahhoz, hogy akár ilyet is írjon.

Mezei Attila