Főkép Éppen ideje volt, hogy annyi csúsztatás és félremagyarázás után valaki komolyan feldolgozza Napóleon 1812-es oroszországi hadjáratát. És nem csak azért, mert korának legnagyobb ilyen vállalkozása volt, hanem mert a következményei is mélyrehatóak voltak.
Elvégre, ha nem indul el, illetve bizonyos helyzetekben másként dönt, utódai akár a mai napig uralhatnák kontinensünket.
 
Természetesen számos könyv jelent már meg a témáról (hirtelen csak Niederhauser Emil könyve, a Borogyino 1812 jut eszembe), csak tudtom szerint ilyen-olyan okok miatt eddig senki sem vázolta fel az előzményeket és a következményeket, no meg a hadjárat valós eseményeit - számokkal alátámasztva.

Pedig rengeteg résztvevő tette közzé visszaemlékezéseit, csak éppen ezek kritikai feldolgozására még senki sem vállalkozott. Ezt a komoly kihívást jelentő feladatot teljesítette a régi lengyel nemesi családból származó (egyébiránt Amerikában született, Angliában nevelkedett) Adam Zamoyski.

Könyvéhez rengeteg eddig megjelent anyagot felhasznált (ez nem túlzás, csak a forráslistája huszonkét oldal hosszú), ami értelemszerűen meg is látszik művén. Ez alatt nem a majd hatszáz oldalnyi terjedelemre gondolok, hanem a tartalomra.
Zamoyski a szememben megtestesíti korunk történészét, aki magabiztosan keni-vágja választott témáját, s nem utolsó sorban mindezt képes élvezetesen megírni.
 
Egyébként az egész könyvet belengi valami fájdalmas komorság: a résztvevő felek hiába tesznek tanúságot időről-időre hősiességükről, egyszerűen képtelenség elfelejteni, mennyire felesleges volt mindez.
A hadjárat alatt nagyjából egymillió ember halt meg, ami akkoriban hatalmas számnak számított. Volt olyan ütközet, amelynek veszteséglistáját csak az I. világháború csatái múlták felül – majd száz évvel később.
 
Kis túlzással Napóleon ugyanúgy kidogozott terv nélkül vágott neki a végtelen orosz mezőknek, mint ahogy az amerikaiak kezdték el a második Öböl-háborút.
Ráadásul pályafutásának legrosszabb hadvezéri teljesítményét nyújtja, több ízben habozása miatt menekültek meg az orosz csapatok.
 
Mindez azért is érdekes, mert Napóleon jól ismerte XII. Károly svéd király esetét az orosz távolságokkal, és korábban sűrűn fogadkozott, semmiképp nem cselekszik hasonlóan. Aztán hadaival mégis elment Moszkvába, ami majd ezer kilométerre volt a határtól.
Ráadásul a hadjárat előtt és alatt számtalan politikai hibát vétett, ami szintén közrejátszott kudarcában.
 
Zamoyski hasonlóan alapos képet fest a másik oldalról is, de helyhiány miatt erre most nem térek ki.
 
Mindent figyelembe véve úgy vélem, elkészült a következő nemzedék számára alapműnek számító könyv az 1812-es év oroszországi hadjáratáról, melyben Zamoyski megismertet bennünket a kor lehetőségeit meghaladó katonai vállalkozással, ami nem csak ellátási rémálom volt, hanem egyben az első totális háború, melyben Sándor cár egész népét hadba szólította.