Főkép

Azt szerettem mindig is az X-Men történeteiben, hogy tele van csodálatos és furcsa hősökkel. A különleges képességű egyének a részükre osztott adomány miatt számkivetetté váltak, legtöbben azonban mégiscsak otthonra lelnek, s egymással összefogva, egymást kiegészítve nem ismernek lehetetlent. Igazi hősök és mártírok ők, akik az őket gyűlölő és félő embereket akár saját életük feláldozásával is megvédik.

A legtöbb X-Men történethez hasonlóan az alapprobléma itt is az ismeretlentől való félelem, és a probléma megoldásához vezető út, ami még csak véletlenül sem egyenes, emellett pedig áldozatot is követel. Miután megmentették az Egyesül Államok elnökét, az X-ek elnyerték az első ember bizalmát és támogatását, ám még így is maradtak a vezetésben olyan emberek, akik kételkednek a mutánsokban. Pontosabban azt gyanítják, hogy rendkívül erős pszichotikus képességével maga Xavier professzor tartja sakkban és irányítja az elnököt.

Annak érdekében, hogy ezt a gyanút elhárítsák, és emellett a mutánsokat támogató program is tovább működhessen, új arcokat keresnek, akik az elnök mellett felsorakozva segíthetik munkáját, illetve meggyőzhetik a közvéleményt a vádak alaptalanságáról. Csakhogy ez a terv egy másik összeesküvés része, és megint az X-Men tagjainak feladata, hogy elhárítsák a veszélyt.

A kötetben természetesen felbukkannak a legismertebb és legkedveltebb szereplők, úgy mint Küklopsz, Rozsomák, Xavier professzor, Jean Grey (itt Csodalányként), Bestia, Kolosszus, Vadóc, Vihar, Kitty Pride (Árnymacska), Árnyék és Jégember, míg az ellenkező oldalon Magneto helyett ezúttal közönséges emberek szállnak szembe kedvenceinkkel, akik ha lehet, még agyafúrtabbak, eltökéltebbek és elvetemültebbek, mint a mágneses figura.

Rajtuk kívül, ahogy az lenni szokott, egy sor új mutánst is megismerhetünk. Itt van a történet szerint újonnan csatlakozó Angyal, egy szerencsétlen sorsú és irányíthatatlan erővel rendelkező tinédzser fiú, Emma Frost, meglepetésként pedig feltűnik Küklopsz bátyja és annak párja is. Bár a szereplők azonosak, ez a kiadvány egy teljesen új feldolgozása az X-Mennek, vagyis nem a Marvel által megalkotott világban játszódik.

Tapasztalatom szerint a különböző X-Men történetek ugyan apróságokban eltérhetnek, de a lényeg mindig ugyanaz, amiből általában azért le lehet vonni némi tanulságot, a helyzetet pedig könnyű párhuzamba állítani a valóságban is létező fajgyűlölettel. Ez ebben a történetben sincs másképp, így az elutasítás és kirekesztés témaköre ugyanúgy felmerül, mint általában, s természetesen megint hőseiken csattan az ostor.

A cselekmény jellege miatt az akció egy kicsit kevesebb is, inkább a mutánsok szomorú és igazságtalan sorsa, s a paranoiás emberi természet került előtérbe, de szerencsére a történet bonyolultsága hű az eredetihez, akárcsak a látványos ábrázolásmód.