Főkép

Ez a könyv se nem előzménye, se nem folytatása, se nem oldalkinövése a szerző legismertebb művének (Micimackó), ami minden túlzás nélkül ott van a nyugati világ öt legismertebb meséje között. Pedig Alan Alexander Milne (1882. január 18. - 1956. január 31.) életcélja nem fia játékmackójának népszerűsítése volt, hanem számára kedves történetek írása - legyen szó krimiről vagy színdarabról. Például az 1917-ben megjelent Holnemvolt amolyan modern mese, ami egyértelműen merít a népmesék és mondjuk a Grimm testvérek műveiből: van itt boszorkány, tündér, varázslat, hétmérföldes csizma, sárkány (bár ez csak utalásszinten). Mellettük azonban már a modern kor is belopakodik a mesébe, elvégre az olyan fogalmak, mint a légtér megsértése, adóemelés, bújtatott emancipáció (amazon hadsereg és a királyság nők általi irányítása) csak a múlt századtól jellemzi társadalmunkat.

Ráadásul a műfaji kereteket tovább lazítja a szerző kibeszélő stílusa. Hol a korábbi krónikással vitatkozik, hol magyarázza az eseményeket, a szereplők viselkedését. A megszokott meséktől eltérő módon a jól bevált fekete-fehér jellemű szereplők is árnyaltabban cselekszenek. A jók nem mindig jók - gondolok itt Bikkmakk udvarhölgy próbálkozásaira, hogy egy napig jó legyen, a gonoszok pedig nem mindig gonoszok - erre pedig talán Bódog király a legjobb példa. Aztán a humor hangsúlyos jelenléte is szokatlan. Elvégre egy fél bajuszért nem szokás háborút indítani, de mondjuk a népmesékben mulatságos kimenetelű átkot sem sűrűn szórnak az ellenfelekre. A disznónevelés modern módszerei pedig Mark Twain klasszikus Egy jenki Arthur király udvarában című könyvét juttatják eszembe, ahol ugyebár a hagyma kártékony mivoltáról értekezik hasonlóképpen elmés módon az uralkodó.

A Holnemvolt mindezek alapján a szememben egy bűbájos mese, ami semmit nem kopott az eltelt majd száz év alatt, és még mindig alkalmas kicsik és nagyok szórakoztatására.