FőképAki annak idején élvezettel olvasta Archer Christifori veterán mechharcos polgárháborús viszontagságait (Hősi nagyság), az csendben örülhet, mivel itt a folytatás, melyben megismerhetjük hősünk sorsának további alakulását.

Akkor búcsúztunk el tőle, amikor embereivel elpáholta Katrina Steiner-Davion csapatait és felszabadította bolygóját. Testvére gyilkosát ugyan a politikusok kimentették a keze közül, de ezt leszámítva elégedett lehetett.

Ezt követően egységével (amelyet időközben Archer Bosszúállóira kereszteltek) amolyan szabadcsapat módjára harcoltak Victor herceg oldalán.
Meglepetésszerűen lecsapnak egy világra, leverik a helyi erőket, aztán továbbállnak - ily módon növelik Victor támogatóinak táborát, s nem mellékesen lekötik Katrina csapatainak egy részét, ami ugyebár nem utolsó szempont a háborúban.

Elérkezik azonban az idő, amikor a jól bevált forgatókönyv megváltozik, s nem Christifori választja meg a helyet és az időt, hanem Victor herceg, aki a szükségszerűség miatt kis befektetéssel remél nagy nyereséget.
Vagyis Christifori viszonylag kis létszámú egységét kockázatos feladattal bízza meg, aminek vége komoly fegyvertény és biztos halál egyaránt lehet.

Egyszóval a kilátások nem túl fényesek, de a Bosszúállók voltak már nehéz helyzetben korábban is.
Földetérés után kezdetben minden jól megy, aztán hirtelen eldurvulnak az események, és a diplomáciai küldetést (merthogy hivatalosan annak indult) felváltja az elkeseredett élethalálharc.

Érdekes, hogy a polgárháborús zűrzavar közepette ezeket a csatákat még a régi módon, a civilek és az infrastruktúra elpusztítása NÉLKÜL vívják a szembenálló felek.

Az mondjuk fura volt, hogy a lakosság és a média mintha észre sem venné, mi zajlik a szomszédban, pedig a főváros közelében folyik a kegyetlen pofozkodás. Sehol egy szenzációra éhes tévéstáb, magányos újságíró, lázadó davionisták.

De ki érdekelnek a helybéliek, amikor a harci monstrumok a józan észt feledve rontanak egymásnak, s szinte minden erejüket felhasználva próbálják elpusztítani egymást? Nem is tudom, mikor olvastam ennyi csataleírást Battletech regényben.

Izgalmasan megírt, pergő cselekményű regény, ami ugyan nem ér fel a korai trilógiák zsenialitásához (Jáde Főnix trilógia például), azért nem sokkal marad el az élbolyból. Ráadásul ugye ott lebeg felette az a keserédes érzés, mely szerint az utolsó kötetek egyikéről van szó.