Elisabetta Vernier: Clipart

Sorozat: Galaktika fantasztikus könyvek
Kiadó: Metropolis Media
Kiadás éve: 2008
Fordító(k): Bihari György
Eredeti cím: ClipArt
Oldalszám: 189
Ára: 1990 Ft

Elisabetta Vernier könyve, követve a nagy elődök (pl. William Gibson) munkásságát, ízig-vérig cyberpunk regény, ami 2004-ben nem véletlenül nyerte el hazájában a legjobb olasz tudományos-fantasztikus regény díját.
A „követve” talán nem is a legjobb kifejezés, inkább arról van szó, hogy az írónő pontosan megértette, milyen alapokon nyugszanak ezek a művek, milyen jelentéstartalmat hordoznak, mik lehetnek a konklúziók, és ezek felhasználásával alkotta meg saját, nagyon is egyedi és eredeti univerzumát.

Egy ilyen könyv alapjai biztosan ismerősek már sokak számára: a nem is olyan távoli jövő, a mindent átfogó virtuális számítógép-hálózatok, a multinacionális cégek embertelen és könyörtelen uralma felettünk, stb.
Lehetne azt mondani, hogy ezek eléggé behatárolhatják az alkotó elme tevékenységét, én mégsem osztom ezt a nézetet és ékes bizonyítékként a ClipArt-ot is fel lehet hozni.

A keretek ugyanis annyira tágak, hogy bőséges lehetősége nyílik a szerzőnek saját, egyedi elképzeléseit megvalósítania oly módon, hogy markánsan elkülönüljön a hasonló alkotásoktól és csak a fentebb említett pár ponton legyen összekapcsolható a többivel.

Alapvetően egy viszonylag egyszerű helyzetbe csöppenünk: David Xander-t, a multimilliomos vállalkozót ismeretlen emberek megzsarolják egy házibulin készült filmfelvétellel, amely kompromittáló képeket és beszélgetéseket tartalmaz róla.
Habár készségesen fizet a zsarolóknak, megbízza saját személyi testőrét, Alexandra Hillt, hogy a föld alól is kerítse elő a felvétel eredetijét, illetve készítőjét.

Természetesen a keverés-kavarás már itt elindul, Xander ugyanis egy megvágott felvételt ad át emberének, amelyben ő természetesen nem szerepel.

Alexandra, aki persze fülig szerelmes a főnökébe, jó kopó módjára veti magát az ügyre. Ám ahogy egyre közelebb kerül a megoldáshoz, rá kell döbbennie, hogy Xander talán mégsem olyan makulátlan, mint ahogy a nagyközönségnek mutatja magát.

Ezen a viszonylag egyszerű sztorin keresztül nyerünk bepillantást és ismerhetjük meg Elisabetta Vernier világát, amely egy nagyon is lehetséges leképezése jelenlegi létezésünknek.
Leginkább az iparilag fejlett országok társadalmi problémái köszönnek vissza a maguk sajátságos módján. A mindent elsöprő, mindenáron a saját magát másokra kényszerítő, a pozíciójáért az erőforrásait nem kímélő vállalatóriás és gerinctelen vezetője már létezik, hiszen nap mint nap találkozhatunk ilyenekkel.

A ClipArt-ban az emberiség jelentősebb része, hogy létezését biztosítsa, kénytelen elfogadni „uralmukat” és beilleszkedni ebbe a torz társadalomba.
Természetesen vannak, akik vagy kikerültek a pikszisből, vagy élősködni próbálnak ezen a csillogó-villogó világon, vagy egyszerűen a világ jobbiknak mondott fele nem kér belőlük. Nekik nem jut más osztályrészül, mint a Periféria.

Akik pedig teljesen elutasítják mindkét életformát és inkább választják a szabadságot, azok a radioaktív sugárzással szennyezet Pusztaságba szorultak. Egyedül az itt élő emberekről lehet elmondani, hogy pozitív szereplői ennek a regénynek.
Valamifajta tisztaság és nemesség hordozói ők, egyedül ők veszik az embert emberszámba, nekik drága az emberei élet.

Végezetül meg kell említeni, hogy mindezeken túl a befejezés az, ami igazán arcul csapja az embert.
Mikor már a happy end biztos tudatában ülünk kedvenc fotelunkban, Elisabetta Vernier egy frappáns huszárvágással gondoskodik róla, hogy gyorsan észhez térjünk és belássuk, a nagyhatalmú multikkal és befolyásos vezetőkkel nem lehet újat húzni. Sajnos, egyre inkább úgy tűnik, a jelenben sem.
 

Mezei Attila