FőképJohan Borgen műve különleges lélektani regény – de nevezhetjük-e fejlődésregénynek? Beszélhetünk-e fejődésről, mikor egy gyermek egyre sötétebb tettekre szánja el magát, álarcot ölt, és szerencséjének – vagy szerencsétlenségének? – köszönhetően megállíthatatlanul halad lefelé, ám ő ezt nem bukásnak, hanem felemelkedésnek véli, sikerként könyveli el?

Megacélozza jellemét, véghez viszi terveit, tapasztalatokat gyűjt – igen, valahol fejlődik. De mindannyian érezzük a szomorú igazságot – minden szárnyalás (főleg egy képzelt szárnyalás) bukással végződik.

Wilfred, vagy ahogy anyja hívja túláradó szeretetében: Kislord, vidáman éli a vagyonos szülők elkényeztetett gyermekeinek életét a háború előtti Norvégiában. Rokonok és más vendégek járnak a rendkívül tehetséges, eszes fiú csodájára.
Wilfred koraérett, csodálatosan zongorázik, iskolaelső – már amikor kedve tartja tanulni –, s családi hátterének köszönhetően szép jövő vár rá.

Ám Wilfred egészen más álmokat dédelget: saját, belső világában él, s rejtett személyiséget alakít ki, mely a mások által látott felszín tökéletes ellentéte.
Wilfred igazi énje erőszakos, kegyetlen, s majdnem lányosnak mondható arca és aranyos tincsei ellenére – kívülről ártatlan, angyali gyermek – erősen ébredezik benne a szexuális vágy, melynek tárgya egyfelől a magányos és jóval idősebb Kristine néni, valamint gyermekkori játszópajtása, Erna.

Ez a két nőtípus közti vívódás klasszikus esete; egyikőjük a veszélyes, buja, tiltott vágyak asszonya, a másik az ártatlan, szelíd lány, s Wilfred szíve hol az egyikhez, hol a másikhoz húz – ám egyikhez sem elég erősen vagy őszintén.

Johan Borgen jellemábrázolása igen aprólékos, igen életszerű. Lépésről lépésre ismerjük meg az utat, amelyen Kislord halad – a kezdeti sötét gondolatok idővel sötét tettekké válnak, miközben Wilfred környezete mit sem sejt.

Bár anyjához szoros kapcsolat fűzi – édesapja korán elhunyt –, az asszony csupán szokatlan hangulatváltozásait észleli, melyeket a felnőtté válás jeleként értelmez, talán nem egészen helytelenül.
De az álomvilágban élő Sagenné – Wilfred anyja – nem mer tudomást venni a változásokról, legyen szó a korról (hiszen a háború előszele már megcsapta Európát) vagy saját fiáról. Kislord ezért édes hazugságba ringatja, mivel mohó szeretete nem engedi anyja érzéseit bántani.

Wilfred hazugsággal küzd környezete hazugságai ellen, s identitáskeresése veszélyes irányba halad. A végkifejlet elkerülhetetlennek tetszik, s ha ezt az olvasó előre látja is, a mesteri személyiségrajz elegendő kárpótlás.

A Kislord egy trilógia első része, melyet Johan Borgen 1955 és 1957 között jelentetett meg, s amellyel a háború utáni norvég irodalom egyik legkiemelkedőbb alakjává vált. 1955-ben elnyerte a Kritikusok díját, majd 1967-ben az Északi Tanács irodalmi díját, a „kis Nobelt” is kiérdemelte.

A kötet itt is megvásárolható