Főkép„Az emberi lény nem csak arra termett, hogy keresse a bölcsességet, hanem arra is, hogy fölszántsa a földet, várja az esőt, elültesse a búzát, learassa a termést, megőrölje a magokat és megsüsse a kenyeret.”

Nagyon igaznak érzem ezt a gondolatot – ami Paulo Coelho (született 1947. augusztus 24.) most megjelent művében szerepel –, mivel időnként hajlamosak vagyunk elfeledkezni arról, hogy az elmélkedés feltételei között nem csak a megfelelő tudás birtoklása, hanem a táplálkozás is szerepel.
Elvégre az élet értelme (sok más egyéb mellett) nem a gondolkodás, hanem az, hogy a gondolkodás segítségével eljussunk a kiteljesedett életünkhöz.

Mire jó ez a könyv? – kérdeztem magamtól, amikor kézbe vettem. Forgatható naptárfunkciótól megfosztott kalendáriumként, amiben okos dolgokat gyűjtött össze a szerkesztő, avagy szent szöveget tartalmazó breviáriumként kerül majd be a köztudatba?

Jelen válogatás ugyanis Coelho regényeinek és egyéb írásainak „legjobb” gondolatait gyűjti össze az alábbi csoportosítás szerint:
Az álom
Az ösvény
Szeretet
Lehetőség
Az út
A sors
A Nemes Harc
A misztérium

Már az előző, A fény harcosának kézikönyvekapcsán is kifejeztem aggályaimat, vajon mennyire van felkészülve Coelho hazai rajongótábora a megszokott regényi kereteket elhagyó mondanivalóra.
Nos ezúttal még nehezebb dolga van az olvasónak, hiszen pár soros mondatokat lát, melyek eredeti szövegkörnyezetükből kiemelve nem minden esetben hatnak elemi erővel.

Nem vitatom a szerző tehetségét, valamint gondolkodásra késztető írásainak mélységét (továbbra is javaslom mindenkinek Az alkimista elolvasását), de az életműből most kiragadott idézetek meglátásom szerint hullámzó színvonalat képviselnek.
Vannak közöttük valóban értékesek, töprengésre, átgondolásra késztetőek, és vannak, melyek mélysége (még) nem fedi fel magát – legalábbis előttem.

Tény, a válogatás nem bölcsességek tárházaként funkcionál, hanem Coelho gondolatainak gyűjteményeként, melyekkel nem kötelező egyetértenünk.

Ami azonban egyértelműen kiviláglik belőlük, az nem más, mint az élet szeretete, mondhatni szeretetteljesen unszol bennünket, kezdjük már el végre saját életünket élni, összhangban önmagunkkal és környezetünkkel

„Azt akarom, hogy az arcomba essen az eső, s hogy rámosolyoghassak minden férfira, aki tetszik és el akarom fogadni az összes kávét, amire meghívnak. Meg kell csókolnom az anyámat, meg kell mondanom neki, hogy szeretem, ki akarom sírni magam az ölében – hogy végre ne szégyelljem kimutatni az érzelmeimet, amelyek mindig is léteztek, bár magamnak sem mertem bevallani.”

Kapcsolódó írás:Fernando Morais: A Mágus - Paulo Coelho élete