Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

David Gemmell: Éjféli sólyom

Átok születése óta gyűlölettel gondol apjára, Connavarra, a riganték főkirályára, aki sosem ismerte el hivatalosan a fiának. A király soha nem látogatta meg, soha nem kérdezett felőle. Egyedül anyja, Vorna, a vajákos nő, és fia, Banouin állt ki mellette. Nem csoda hát, hogy a tizenhét éves fiú hamar törvényen kívülivé vált. Élete egyre inkább az őt üldözők előli menekülésről szólt mindaddig, míg Vorna kérésére Banouin társául szegődött, aki Kővárosba indult tanulni.

Az utazás közben egy szerencsétlen baleset során megmentik Appius (volt kővárosi hadvezér) és lánya, Lia életét, így hajójuk kifutásáig az ő vendégszeretetüket élvezhetik. Ám azon a napon, mikor elindulnak a kikötőbe, a karmazsin papok ítéletvégrehajtói, élükön Voltannal megölik szállásadóikat. Átok, ki beleszeretett Liába, bosszút fogad. Addig nem nyughat, míg meg nem öli Voltant.

Hogy tervét végrehajtsa, gladiátornak áll és Kővárosba utazik. Itt ugyan jó viszonyba kerül Jasaray császárral, de az uralkodó a háttérben már újabb invázióra készül a riganték ellen. Átok pedig nem kerülheti el sorsát, haza kell térnie, hogy szembeszálljon a hódítókkal…

A Kard a viharban folytatása van annyira jó, mint az előzmény. Erősen hajlok arra, hogy azt mondjam: jobb, mint az előzmény. Ha most azt várják tőlem, hogy valamilyen szinten részletekbe menően támasszam alá ezt az állítást, nos, csalódniuk kell. Nem tudom. Viszont az tudom, hogy a történet olyan szinten volt képes elvarázsolni, hogy szinte le sem tettem a könyvet, így valamikor hajnali négy felé értem a történet végére.

Azért valamilyen „kapaszkodót” mégiscsak próbálok papírra vetni. Miután az Éjféli sólyom heroikus fantasy, így egyértelmű, hogy hőseink a lehetetlennel kénytelenek szembeszállni; hihetetlen bátorságról, önfeláldozásról téve tanúbizonyságot.

Gemmell felhagy a Druss-ra oly jellemző „egyszerű” hős alakjával, mind Connavar, mind Átok sokkal összetettebb figura. A Rigante-ciklus főszereplői sokkal több, sok esetben negatív tulajdonsággal rendelkeznek, sokkalta esendőbbek, ezáltal emberibbek. Druss mindig is tisztában volt vele, hogy neki kell lennie a példaképnek, a követendő példának és ezért állandó pátosz lengte körül.

A Connavar-Átok párosra ez korántsem igaz. Sem az apa, sem a fia nem moralizálnak azon, hogy milyen példát kell/kellene állítaniuk mások elé, soha nem is kényszerültek ilyen helyzetbe. Talán ez lehet az egyik kulcsmomentum, ami miatt máshogyan hat a „gemmeli varázslat” ebben az esetben, de a végeredmény voltaképpen ugyanaz. Szóval csak tessék nekifogni és „elvarázsolódni”.


Mezei Attila - 2008. január 27.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!