FőképAmióta csak öntudatra eszmélt, és ráébredt múlandóságára, az emberiséget különösképpen foglalkoztatta, hogy rövidke földi életén túl mi is történik érző, gondolkodó lényével.
Minden egyes archaikus kultúra kialakította a maga hiedelmeit a világ sorsának alakulásáról, és benne az ember helyéről. Életében, halálában, és utána.
Saját túlvilágukból minden nép erőt merített, és földi életük erkölcsi alapjául szolgált.

Az elvégzett rítusokkal, a halotti torral vagy más szertartásokkal egyszerre fejlődött a túlvilág képe, mindig pontosan kirajzolva egy adott népcsoport lelkiállapotát.
Hol a hit változása késztette a szertartás megújulását, hol az elhagyott tiszteletadási mozzanatok vagy új rítusok miatt kellett átalakítani a hozzá tartozó magyarázatot.

Népszokások és hatalmi helyzetek párhuzamát, beavatási ceremóniák és társadalmi változások kapcsolatát elemezni mindig segít egy-egy kultúra vizsgálatánál.
Ezt is tette az egyiptomi kultúra avatott szakértője, Barry Kemp, amikor arra vállalkozott, hogy a mai ember számára is érthetővé tegye a mozifilmekből, könyvekből, esetleg számítógépes játékokból (félre)ismert egyiptomi halottkultuszt.

A Holtak könyve, vagy eredeti nevén, a „Nappali előjövetel” egy állandó fenyegetettségben élő társadalmat sejtet mágikus formulái mögött. A könyvet alkotó 192 mondás megtalálásának és összeállításának elmesélésével fűzi össze az amúgy igencsak kaotikus szöveget.

Utólag visszatekintve, Kemp a káoszt és a bizonytalanságot tartja az egyiptomi túlvilághit egyik alapkövének.
Ez a káosz és bizonytalanság egy emberközpontú, a kimondott hitvallást nélkülöző, egyénről-egyénre változó istenhitnek kedvezett.
Úgy tűnik, a Halottak Könyvének keletkezésekor az embereket nem zavarták a teológiai ellentmondások és logikai buktatók, nem volt szükség összetett és kiterjedt szövegmagyarázatokra, hitvédő vitairatokra.
Ennek végeredményeképp egyfajta személyre szabott Hit 2.0 jöhetett létre az időszámításunk előtti évezredekben.

Ez a rövid kötet terjedelméhez képest mélyrehatóan értekezik az egyiptomi vallásról, és olvasóbarát módon elemzi a mai fül számára helyenként furcsán is hangzó szöveget, de éppen rövidsége teszi kielégítetlenné az olvasót.
Bevezetésnek még csak megteszi, de érezhetően megsínyli az írás a kihagyásokat, rövidítéseket, egyszerűsítéseket, a felületes magyarázatokat.

Most jó dologként említhetném, hogy további olvasásra, elmélyedésre sarkall, de akkor elsiklanék a tény felett, hogy egy kétszer ilyen vastag kötet lenne nagyjából elég egy tisztességes bevezetéshez a Nílus-parti túlvilághitbe.

A tájékozódást nem segíti az sem, hogy a könyv végében a valamivel több, mint ötventételes irodalomjegyzék nagy része nem érhető el magyarul.
Ezért azonban legalább elmondhatom, hogy hiánypótló könyvet kap kezébe az olvasó, aki ihlet vagy izgalom után kutatva szívesen bemerészkedne egy régi világ nekropoliszába.