Főkép

Ismét egy olyan esetet ismerünk meg Maigret eseménydús pályafutásából, ami kilóg a szabvány ügyek közül. Bár, ha jobban belegondolok, az utóbbi időkben csupa szabványon kívüli bűntényt tálalt fel nekünk Georges Simenon, így lassan az lesz a rendkívüli, amikor hétköznapi, elsőre egyértelmű helyzetről van szó.

Természetesen nem panaszkodom, hiszen ez a regény – szokás szerint – nagyon jó, kimondottan élveztem az elejétől a végéig.

Az mindenképpen plusz pontokat jelent, ahogyan Madame Maigret belekeveredik az éppen soros nyomozásba, de még jobban, ahogy hasznossá teszi magát. Ilyesmire nem igazán volt példa korábban, szerepe általában kimerül a vacsora és az ebéd elkészítésében, no meg udvariasan meghallgatja férjeurát és elviseli lehetetlen munkabeosztását.

Maigret távolból dolgozik, módszerét, ami az áldozat vagy az elkövető személyiségének megismerésén alapul, ezúttal mellőzni kénytelen. Mindezt egy izgága védőügyvédnek köszönheti, aki nem csupán a sajtóban indít lejárató hadjáratot a szerinte elavult módszereket használó idős felügyelő ellen, hanem – minő fordulat – magándetektívvel figyelteti minden lépését. Persze ez alaposan felbőszíti hősünket, aki a számára kellemetlen helyzetben is folytatja az igazság felderítését.

A kiindulási pont egyébként hasonlít Gaston Leroux örökbecsű horrorkrimijére (A véres bábu, A gyilkológép).
Valakit eltüzelnek egy tisztes kisiparos kazánjában, de a hamuban talált két emberi fog önmagában kevés a rendőrségnek az induláshoz, a valószínűsíthető gyanúsított pedig makacsul hallgat. S mivel mindez a múlt század negyvenes éveinek végén íródott, az akkori helyszínelők nem jelentenek akkora segítséget a megoldáshoz.

De mint tudjuk, éppen az ilyen esetmegoldásokban nagy Maigret – az igazság pedig messze túlmutat minden olvasói képzelgésen.

Ami viszont elgondolkodtatott, az a történetben futólag megemlített „Száz Könyvbarát Társaság”. Ez nem könyvklubot jelent, ahol kötelező vásárolni, hanem olvasni szerető emberek önkéntes tömörülését. Célkitűzésről, alapszabályról és más egyébről sajnos nem esik szó a történetben, de azon gondolkodom, talán lenne értelme idehaza is egy efféle kezdeményezésnek.

Ezért kérek mindenkit, aki cseppnyi fantáziát lát az ötletben, netalán van is elképzelése a megvalósításra, az írás végén szereplő aláírásra kattintva küldje el e-mailben nekem.

A szerző életrajza