Főkép

Svetlana Chmakova 1979-ben született Oroszországban. 16 éves volt, amikor a család Kanadába költözött. A Sheridan Főiskolára járt, és ott kapta meg klasszikus animációs diplomáját. Jelenleg szabadúszó művész.

A nemrégiben megjelent Dramacon 1. az Athenaeum Kiadó által útjára bocsátott Mangattack sorozat egyik darabja. Mint ahogy azt már az Éjféli opera 1. esetében is írtam, ezek nem valódi mangák, hanem Global, World vagy OEL mangák. Vagyis nem japán alkotóktól, nem japánul (hanem angolul), de a japán képregények hatására, a mangák stílusjegyeit felhasználva készülnek.

Valójában nem tartom magam sem manga-rajongónak, pláne nem szakértőnek, bizonyos dolgokkal azért tisztában vagyok. Például azzal, hogy a fiatal tizenéves lányoknak szóló animéket és mangákat, melyeknek jellemző témája a romantika, a felnőtté válás, az első szerelem, shoujo-nak hívják. A Dramacon 1. is ilyen.

Főszereplője Christie, aki amatőr író, ezért meghívják egy anime-találkozóra, ahol lehetőséget kap saját mangájának népszerűsítésére. Vele érkezik a könyv rajzolója is, aki egyben a barátja. Szerelme. Vagy valami. Csakhogy a fiú ahelyett, hogy segítene Christie-nek eligazodni a számára idegen, zűrzavaros világban, inkább csinos lányokkal flörtöl. A barátnője jelenlétében. És még ő van megsértődve, hogy a lány szóvá teszi a dolgot. Bezzeg amikor Christie is összeakad egy kedves fiúval (ő Matt), Derek (ő lenne a „hűtlen” barát) némileg kiakad. Sőt. Nagyon kiakad. Aminek persze nem marad el a következménye sem.

Egyszerűen imádom ezt a könyvet. A kellemes, lágy, de nem tökéletes vonalvezetésű rajzok – amelyek sokkal közelebb állnak a hagyományos mangák világához, mint az Éjféli opera 1. elnagyolt, sötét, komor tónusú képei – tökéletes harmóniában állnak a finom humorral átszőtt romantikus történettel.

A karakterek jól kidolgozottak, de ez a kidolgozottság nem lép túl a műfaj, és a célcsoport (13+ inkább nő) keretein. A két rivális fiú (Derek és Matt) közül könnyű eldönteni, ki szimpatikus, ki nem. Pedig Matt sem tökéletes. Sőt, néha kifejezetten bunkó, máskor meg olyan kedves, mintha nem is ő lenne. De persze Christie sem tökéletes. Néha olyan, mintha kettőig sem tudna számolni, néha meg olyan határozott, hogy az szinte hihetetlen.

Szóval szép párt alkotnának ezek ketten. Csakhogy Matt a lánnyal kapcsolatban olyan mulya, hogy az egyszerűen döbbenetes. Az ember legszívesebben ráüvöltene: Beszélj már vele! Mondd el neki, hogy tetszik! Kérdd el a telefonszámát! De nem. Semmi. Matt engedi elmenni a lányt. Aki sem nem szép, sem nem különleges, ám nagyon is szeretni való. A maga természetes bájával és esetlenségével.

És ez mind-mind érezhető a kötet oldalain. Bár már régen elmúltam 13, hihetetlenül jól szórakoztam. Egymás után többször is elolvastam. És mindannyiszor felfedeztem valami újat, amit előtte vagy nem vettem észre, vagy átsiklottam felette. Szóval mindenkinek ajánlom, aki valami igazán kellemes dolgokkal akarja eltölteni mondjuk az utazás közepesen érdekes perceit. Csak rá ne szóljanak, ha magában kuncog. Pedig erre komoly esély van.

A Publishers Weekly által „2005 egyik legjobb képregénye”-ként méltatott Dramacon a tavalyi Harvey Kurtzman-díjra való jelölése után idén, 2007-ben a „képregény-szakma Oscar-díjának” (Will Eisner Comic Industry Awards) egyik várományosa – „Special Recognition” kategóriában.