Főkép

A tudományos fantasztikus irodalom egyik leggyakrabban alkalmazott eszköze az idegen szemlélő nézőpontjából bemutatott történet. Akárcsak H. P. Lovecraft rég letűnt korok civilizációiba betekintést nyerő elbeszélői, Aldous Huxley Szép új világának vadembere, vagy akár Kurt Vonnegut Gépzongorájában Bratpurh Sahja, az idegen különösen éles szemmel figyeli meg, kritizálja az előtte lassanként kibontakozó, értelmet nyerő világot. De hogy hogyan jön ide William Golding és Az utódok? Egyszerűen, mert a mester második regénye, A Legyek Urához hasonlóan: sci-fi. Azonban egyik mű sem a ponyvában megszokott sablonokat - lézerfegyverekkel vívott űrcsatákat, gonosz földönkívüliek váratlan invázióját, mutáns szuperlények világmentő vagy világromboló akcióit -, vagy a kemény tudományos fantasztikum a fizika és a matematika biztos alapjaira támaszkodó előrevetítéseit használja. Hanem pszichológiai, szociológiai utazásra hív egy elképzelt, de tagadhatatlanul lehetséges világba.

Míg A Legyek Ura tudományosan fantasztikus alaphelyzete egy - tulajdonképp mellékes, és a könyvben mindössze utalás szintjén megjelenő - atomháború következménye, addig Az utódok abba a rendkívüli történelem előtti korba viszi el az olvasót, amikor az evolúció egyszerre két értelmes fajjal kezdte benépesíteni a Föld lakható területeit. Golding azonban nem a homo sapiens, hanem a neandervölgyi embercsoport szemszögét választja. Így sokkalta izgalmasabb ráismerni a bimbózó civilizáció első megnyilvánulásaira, és (a megszokottnál) kritikus(abb) szemmel tekinteni saját magunkra. A két emberfaj találkozásának apropója a mai ember közvetlen elődjének behatolása a neandervölgyiek sötét, erdei birodalmába, és az a félelem, amit kölcsönösen keltenek egymásban.

Külön érdekessége a regénynek a Golding első kiadott művéből már ismert, hirtelen nézőpontváltás, amire az utolsó előtti fejezet végéhez közeledve kerül sor. Talán így rajzolódhat ki igazán az a komor kép, ami az íróban az emberiségről kialakult. Golding ugyanis - meglehetősen reális szemüvegen át - képtelen tagadni a velünk született romlottság tételét. Ám amíg A Legyek Urában párhuzamot vonhatunk az egymás között háborúzó iskolásfiúk és az ugyanezt „nagyban” művelő tisztek között, addig a neandervölgyiek, számunkra ördögi kinézetük ellenére, egyértelműen tisztább erkölcsiséget képviselnek nálunk.

Az efféle „bölcselkedő” sci-fi meglehetősen ritka jelenség, és akik mondjuk a Star Wars-regények, esetleg Stephen King révén ismerték meg a tudományos fantasztikumot, óvatosan közelítsenek Golding e művéhez, hiszen benne nem várja őket folytonosan fenntartott feszültség, iszonyat vagy humor, csupán egy lassan folydogáló, tanári komolysággal megírt történet. Az utódok végtére is szépirodalom (bármit értsünk is ez alatt); befogadásához félkészültség, ráhangoltság szükséges, nem olyasféle tucatregény, amit munkába menet, a járműveken, tömegben is élvezhetünk. Bár ez utóbbi sommás (mi több, sokak szemében bizonyosan kulturális sznobságról árulkodó) megállapításomat illetően lehet, sőt, inkább remélem, hogy tévedek.

A szerző életrajza