FőképEgyszerűen imádom. Kedves, bájos, aranyos, tüneményes, és nem utolsó sorban szórakoztató. No meg persze nem akarja megmondani, miről mit gondoljunk, mikor mit érezzünk, de még csak azt sem… Szóval semmit. Vagy ha mégis, hát azt titokban teszi.

Régen voltam már 14 éves, következésképpen régen voltak olyan súlyos problémáim, mint Miának.
Persze én nem voltam, nem is vagyok, és hacsak csoda nem történik, nem is leszek a mindössze 50 ezer lakosú ici-pici európai ország, Genovia hercegnője. És soha a büdös életben nem fognak Amelia Mignonette Grimaldi Thermopolis Renaldo-nak hívni.

Arról nem is beszélve, hogy az anyám nem ment feleségül a matektanáromhoz, és nem is várnak közösen gyereket; a legjobb barátnőm, akinek a szülei pszichiáterek, nem hívta fel az ENSZ-et, és nem kérdezte meg, hogy az uralkodói illemtanleckék nem számítanak-e az emberi jogok megsértésének, mi több, csendes demonstrációt sem szervezett a merev vizsgaszabályok és a tanári önkény ellen; nem vagyok 14 éves, 178 centi magas, lapos, mint a deszka, a lábam nem síbakancs méretű, a hajam nem ül a fejem tetején úgy, mint egy tollseprű. Mi több, amerikai sem vagyok.
Ráadásul fotók sem jelentek meg rólam – persze akaratom és mindenféle meggyőződésem ellenére – a helyi újság színes mellékletében. És a kialakult helyzet tisztázására nem is szerveztem le sajtótájékoztatót. Pláne nem tök egyedül.

Következésképpen fogalmam sem lehet arról, milyen lehet mindezekkel együtt élni. Na meg az összes többi mindenfélével. Például az egyoldalú szerelemmel: Mia nem szereti Kenny-t (aki viszont szereti őt), akivel együtt jár, ellenben szerelmes a legjobb barátnője bátyjába, Michaelbe, aki viszont úgy tűnik, egy másik lánnyal jár. Tiszta gáz.
És ha mindez nem lenne elég, „beköszönt” a Hálaadás, rohamtempóban közeleg a genoviai bemutatkozó látogatás időpontja, a féléves vizsgákról és a téli iskolabálról nem is beszélve.

Szóval Mia élete tiszta rémálom. Legalábbis ő így érzi. Pedig jobban belegondolva nem is olyan rossz. Legalábbis bizonyos szempontból.
Nem tudom, hogy amikor mi voltunk 14 évesek, voltak-e ilyen problémáink. Azt sem tudom, hogy mi is ennyit nyavalyogtunk-e mindenféle tragikusnak, de legalábbis létfontosságúnak tűnő dolgokon.
Azt viszont tudom, hogy túléltük. Mi több, normális (persze ez is relatív) emberek lettünk, családdal, barátokkal, lakással, munkahellyel.
Szóval nem reménytelen a dolog. Még ha sokszor annak látszik is. Persze nem Meg Cabot könyvében.

Aki szeretne hírlevelet, képeslapot vagy autogramos Neveletlen Hercegnő posztert, az alábbi címre küldhet megcímezett és felbélyegzett válaszborítékot: 532 La Guardia Place, +359, New York, NY10012.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:A neveletlen hercegnő naplója 1.
A neveletlen hercegnő naplója 2 - Reflektorfényben
A neveletlen hercegnő naplója 3. - A szerelmes hercegnő

Kapcsolódó írás:Neveletlen hercegnő 2. - Eljegyzés a kastélyban (DVD)