Főkép

Erosz és Thanatosz - szerelem és halál. Sokak szerint e két toposz körül forog, e két erő egymást támogató és kioltó kölcsönhatásának változataiként fogható fel a világirodalom remekműveinek jelentős része. Szerelemről és halálról - a halál felé gravitáló testi hanyatlásról beszél Maupassant is, ítészei szerint legsikerültebb, elméje végső megbomlásáig utolsó előttiként megjelent regényében.

Akik Maupassant-ban a naturalistát tisztelik, vélhetően valamelyest csalódni fognak az Erős, mint a halál-ban. E szikár, távolságtartó, a lélekbúvár éleslátásával megírt regény nem a paraszti, kispolgári élet szennyének kiteregetése, hanem a lélektani realizmus egyik csúcsteljesítménye. Persze nem hiányozhat belőle az erkölcsi züllés, a házasságtörés, a baráti hűtlenség - a miliő azonban jellegzetesen arisztokrata, nagypolgári: a szellemi és politikai elit szalonjainak meghittnek tűnő légköre.

Az alaphelyzet sem kifejezetten egyedi. Olivier Bertin, a felkapott festőművész bejáratos a grófi, hercegi házakba, és így alkalma nyílik a felsőbb osztályok érdekházasságaiban ismeretlen, mélyről fakadó szerelemmel magához láncolni Guilleroy grófnét. Tragédiájuk forrása azonban nem magában a bűnös kapcsolatban keresendő; úgy tűnik, a dekadens Párizs szemet huny a diszkrét szerelmi légyottok felett. A végzet azonban csúfosan megtréfálja a két szerelmest.

Amikor a Maupassant saját naturalista világnézetét, a hatalom birtokosait megvető társadalomfelfogását meglehetősen leplezetlenül képviselő művész haja őszbe fordul, megjelenik a színen az üde ifjúság: a grófné fiatalkori portréjára félelmetesen emlékeztető leánygyermek, Annette. Bertin már-már hamvadó szerelmét újra felszítja az eleven látomás, és ezúttal a leányban találja meg az édesanya ellenállhatatlan bájait. Az öregedő testben megifjodott szív küszködése, a csapongó féltékenység vitriolos lehelete, a megszerezhetetlen felett érzett reménytelenség és keserűség lassan a végső kétségbeesésbe hajtja a festőt, aki sokáig maga előtt sem hajlandó elismerni, mennyire megfékezhetetlen is Annette iránti lángolása.

Mily szerencsések voltak is a veronai hősszerelmesek! Rómeó és Júlia tüstént meghalhattak, amint szívük a tiltások ellenére egymásra talált. Bertin-nek és Guilleroy grófnénak nincs ekkora szerencséje. Nekik ki kell inni a megcsalatás méregpoharát. Egymást szeretve és gyötörve kell bűnhődniük emberi gyarlóságukért, ami egy hanyatlásnak indult világrend értékválságának látszólag elkerülhetetlen velejárója.

E művében Maupassant pszichológiai realistaként is örökbecsűt alkotott. Az önmarcangoló, életét (legalábbis szerelmi életét) félresiklottnak, a konvenciók béklyójába kényszerítettnek érző, érzékeny művész a mai napig eleven visszhangra talál sokak lelkében. A naturalistán tárgyilagos, kellő distanciát tartó, mégis a lélek minden rezdülését figyelmesen követő és ábrázoló elbeszélő technika pedig biztosíték rá, hogy a regény sohase jusson a kimódolt, a kor igényeinek mindenképp megfelelni igyekvő talmi alkotások sorsára. Hiszen az Erős, mint a halál egyszerre vázol fel minden más forrásnál hitelesebb korrajzot, és jár körül egy örök témát, mely még hosszú évszázadokig bizonyosan aktuális marad.
A szerelem és halál viaskodásának motívumát.