Főkép

Ahogy az angol irodalomban a halhatatlan bárd, úgy a franciában egy zsivány költő köré fonódott fel Mészöly Dezső irodalmi munkásságának vezérfonala. Villon a késő középkori líra tagadhatatlanul legnagyobb nimbuszú verselője volt, akit már kortársai is példaképként tiszteltek, a későbbi korok pedig minden idők legkiválóbbjai között emlegettek. Megítélése mégis kétpólusú. Egyesek a nép hangját hallják ki belőle, s így a romantika vagy akár a forradalmi proletárság előhírnökeként emlegetik; mások kifinomultságát, fonatos rímeinek tökéletességét emelik ki, mint a költészet egyik csúcsteljesítményét.

Mészöly Dezső tanulmányaiban némileg letisztázódik ez az ellentmondásos kép. Búvárkodásainak köszönhetően megtudhatjuk, hogy Villon nem újító, sokkal inkább egy gazdag hagyomány kiteljesítője - amiről rögtön T. S. Eliot irodalomtudományi munkássága és Johann Sebastian Bach páratlan muzikalitású kompozíciói jutnak eszembe. A valódi tehetség, a zseni ugyanis nem elveti, hanem kannibál módjára bekebelezi, testének szerves részévé integrálja a tradíciót.

Villon életműve ráadásul többszörösen is meghatározónak mondható Mészöly Dezső irodalmi szemléletének kialakításában. A disszertációjában a magyarországi Villon-kutatás és -fordítás kordivatokra gyakorolt viszonos hatásáról, az átültetések erényeiről és hibáiról értekező filosz nem csupán számos cikket írt később a témában, hanem maga is élen járt a kötetnyi vers hiteles magyarításában, s ő közölte elsőként Villon argóban írott költeményeinek alapos filológiai kutatásokkal megtámogatott fordításait. Így a jelen kötetbe rejtve egy magyar nyelvű Villon-összkiadáshoz is hozzájutunk. Már csak ezért is megéri végigolvasni a harmadik összegző Mészöly-kötetet.

Ám ezzel még nem merül ki a felhalmozott kincsek leltára. Moliere lírai alkatát szintén a költő-fordító-filológus háromfókuszú szemüvegén át láttatva ismerhetjük meg, és kaphatunk magyarázatot arra, miért helytállóbb egy verses modern Mizantróp-fordítás egy prózai adaptációnál. És Mészöly Dezső nem üres szólamokkal, hanem párhuzamos szövegekkel, színházi tapasztalataival támasztja alá hitvallását, miszerint a francia drámaíró szövegének zeneisége és mesterkéletlensége nem egyszerűen szórakoztató, hanem lényegi eleme a jellemek kialakításának legjobb darabjaiban.

Ráadásként csokornyi csodás fordítást közöl a kiadó a hatalmas Mészöly-életműből, melyek közül a legnagyobb élvezetet az impresszionista festészet egyik meghatározó egyéniségének, Edgar Degas-nak balett-témájú szonettjeiben leltem. Mint mindig, Mészöly ezúttal is a lehetetlennel határos feladatra vállalkozott: a lehető legnagyobb szöveghűségre törekedve, mégis keresetlennek tetsző szavakkal ültette át a zengő francia sorokat. S rajta kívül ez igencsak keveseknek sikerül.

Ha nem olvastam volna az első két Mészöly életmű-kötetet, akkor is kikerülhetetlennek tartanám e kiemelkedő irodalomtudós és irodalomművelő munkásságát. A három könyv együtt pedig kétségtelenül a sokszor rendhagyó de mindig következetes gondolatok és gyönyörű rímek pazar kincsestára.