FőképCsehország. Azt hiszem még szoknom kell ezt a nevet, hiszen amíg nem történt meg a „Nagy Változás”, Csehszlovákia névvel illettük a szóban forgó földterületet. Ennek folyományaként néha még most is ezt a formát használom, meglehetősen helytelenül.

Azt – mind irodalmi alkotások révén, mind mozifilmek kapcsán – határozottan állíthatjuk, hogy a főváros, Prága csodálatos. Hogy az ország többi része milyen szépségeket rejt, az azt hiszem már kevésbé köztudott.
Persze a Cseh-paradicsomot látogatják hazánk fiai szép számmal minden évben, meg talán Karlovy Vary (Karlsbad) neve is ismerősen cseng, ha másért nem, filmfesztivál miatt.

A milánói születésű újságíró, Elena Bianchi viszont most rendkívül könnyed utazás keretén belül kalauzol végig minket Csehország tájain, városain.
Az album első harmadában – a fotók mellett – rövid betekintést kaphatunk az ország történelmébe, irodalmába, tradícióiba. Miután letudjuk az „általános tudnivalókat” átadhatjuk magunkat az élvezeteknek.
Az albumban helyet kapott fotók (Marcello Libra szemét és kezét dicsérik) gyönyörűek. Az idilli képeket nézegetve önkéntelenül is valamilyen mélységes béke és nyugalom érzése szállja meg az embert.
Mint amikor valamilyen nagyon szép dolgot nézegethetünk kedvünk szerinti ideig, kiélvezve a létrejövő „varázslat” minden pillanatát.

Aki még nem járt a mindössze 10 millió lakosú Cseh Köztársaságban, mely Kelet-Európa kapujának is tekinthető, annak itt a remek alkalom, hogy – igaz, csak „virtuálisan” – bebarangolja a sör egyik hazáját.
Aki viszont járt már az egyszerre modernizálódó, mégis hagyományőrző országban, annak itt a remek alkalom, hogy felidézze – remélhetőleg – szép emlékeit.

Szóval remek „kis” album ez. No meg hasznos – több szempontból is. Egyrészt „képbe helyez” Csehországgal kapcsolatban, másrészt sokadszori megtekintésre is elvarázsol. Sőt, utazástervezéshez is remek kiegészítő.