Főkép

A könyv címét látva azonnal Larry Garfield jutott az eszembe a Nagy likvidátor című filmből (Danny DeVito emlékezetes alakításában), amint megmondja az összegyűlt részvényeseknek a frankót. Példaként az utolsó sarkantyúgyártót hozta fel, aki a szakma addigi fejlődésének minden eredményét felhasználta a gyártás során, de motorizált világunkban egyszerűen nincs szükség munkájára. A beszéd gondolatmenete eljut a nagy kérdésig: ki akar utolsó lenni?

Versenycentrikus világunkban kézenfekvő a nemleges válasz, hiszen senki sem vágyik ilyen babérokra. Aki viszont valamiért mégis, az büszkén viseli az utolsó solymász, kötélverő, szabadgondolkodó, történelmi szemtanú vagy más efféle címet.

Az album szerkesztője nem kevesebbre vállalkozik, mint különféle szempontok alapján felsorolni a leghíresebb, legismertebb, vagy legfontosabb utolsókat. Elsőre nem is hinné az ember, mennyi említésre érdemes utolsó létezik. Amelyek jelentőségét nem szabad alábecsülni, hiszen a múlt felidézése mellett a jövőt is alakítják. Az utolsókkal ugyanis mindig egy új korszak hajnala virrad ránk…

Megannyi, a csip-csup csodák közé tartózó hír keveredik „komoly” tényekkel. A terjedelmi rövidségnek megfelelően lényegre törő szöveg, színes kép, széljegyzet, s már kész is vagyunk. Az érdekességre, összegzett tudásra vágyó olvasó ily módon válik tájékozottá, mintha kortárs tv-híradót nézne. Van itt katasztrófa, technikai eredmény, kultúra, bűnügy, bájos állatportré, sorstragédia, sport és még hosszan sorolhatnám.

Ami mégis az általam nem sokra tartott hírműsorok fölé helyezi az albumot, az egyértelműen a válogatás szemléletének köszönhető. A gyűjteménybe nem csupán a tragikus kimenetelű események kerültek be, hanem a pozitív végkifejletűek is. Ráadásul felfedezhető az átgondoltság a szócikkek egymásutániságában, egyszer sem jutott eszembe a „hát ez miért került ide” mondat.

Kis túlzással közös kultúrkincsünk kivonatának tekinthető az album, amit felhasználva az olvasó képes elkápráztatni környezetét tudásának sokszínűségével. Mielőtt bárki a korunkra jellemző felszínességet és a komoly tudományok mellőzését szóba hozná, megjegyzem, hogy még a magas matematika is szerepel az albumban Pierre Fermat révén (a Fermat-sejtés).

Utoljára azért egy hiányosságot szóvá teszek, hiszen őszinte sajnálatomra magyar vonatkozású utolsó nem szerepel a kötetben. Pedig az Árpád-házi uralkodók, vagy Báthory Erzsébet (mint perbefogott nemesi vámpír) minden további nélkül belefért volna. Talán majd a következő kiadásban.