Főkép

„Derékig érő kérdésekben és válaszokban gázolunk; elöntötték a világot, annyi van belőlük, hogy derekas teljesítmény akár csak néhányat is összepárosítani közülük. És szomorú, mennyire nehéz munka.”

Mit mondhatnék arról a könyvről, aminek ez a pár sor csupán egyetlen fejezete, és még csak nem is a legrövidebb. Nem sokat, ugyanis a gyanútlan olvasó nagyjából a harmadik oldal után elbizonytalanodik, felvonja szemöldökét és elgondolkodik. A nagyon falánk, illetve gyorsolvasási kiképzésen átesetteknél ez a pillanat némileg kitolódik a tizedik szövegoldal környékére.

De nem lehet kikerülni ezt a szellemi párbeszédet, amikor is felmerül a kérdés: vajh mi is van a kezünkben? Merthogy annyira nem hasonlít semmire. Elmosódott emlékként felmerül Tandori terjedelmes sorozata, ami úgy nézett ki, mint egy krimi, és valójában az is volt, de minden, sárga vagy fekete könyveken nevelkedett detektívsegéd tudta, hogy mégsem az.

Szóval még mindig ott tartunk, kezünkben az osztott borítójú kötet (csukott vagy nyitott állapotban, ez, az elmélkedésünk szempontjából tulajdonképpen mindegy), s nem tudjuk eldönteni, most mi is történik. Mi a fenéről beszél ez a kopasz, lusta, munkakerülő, alkoholista filozófus, egyetemi prof? Most valami bódult értelmiségi dumát lök nekünk, vagy valami cselekményre is van esély?

Ahogy fogynak a lapok, úgy tér vissza időnként a tétova töprengés – most hagyjam abba, vagy menjek tovább? Jó-jó, nem tagadom, hogy a címben említett banda (bankrablás meg elintézetlen személyes ügyek) hihetetlenül hajmeresztő – de csak jobb kifejezés hiányában – kalandokat él át, viszont a szájmenéses, filozófiai fejtegetésekben nem szűkölködő filozófusunk stílusa annyira szokatlan, terjengős, és ezért nehezen követhető, ráadásul saját zsargont használ, aminek szószedete csak töredékesen szerepel a kötetben.

A döntést mindenkinek egyedül kell meghoznia. Akik mindezen nehézségek dacára nem adják fel, olyan intellektuális élmény részesei lesznek, amely csak ritkán adatik meg. Egyrészt van ugye a történet, ami egyszerűen fogalmazva: nem semmi; másrészt van az üdítően egyéni nyelvezet, ami nem csupán a szóképeinket bővíti jelentősen, de bizony gyakran otthagyja a tátott szájú befogadóközeget, s kacagva megy tovább a maga útján.


A bátrak és kitartóak jutalma tehát nem csupán a történet megismerése, hanem mindazon bűbáj élvezete, amit a szerző, Tibor Fischer nem sajnál tőlünk.