Főkép

Tudom, a legtöbb Simenon könyvre érvényes, de most különösen igaznak érzem, hogy ez a történet eléggé rendhagyó darab. A valószínűsíthető – vagy ha úgy jobban tetszik – kézenfekvő gyanúsítottak kiléte már akkor ismertté válik kedvenc Szajna parti felügyelőnk előtt, amikor még nem is tudja miféle bűneset rejtezik a háttérben.

Ez a megoldás cseppet sem jellemző a szabvány krimikre, ahol éppen az elkövetők személyének felkutatása okozza a feszültséget, a bizonyítás úgymond már csak hab a tortán, hiszen amikor példának okáért Poirot összehívja az érintetteket, és előadja a valódi történéseket, nos, az már félig-meddig a levezetéshez tartozik, a terjedelem elenyésző százalékát teszi ki.

Erre jön Simenon, és saját elképzelése szerint módosítja a műfaj szabályait. Már módszerének a meghatározása is formabontó: „Maigret nem valami kimódolt terv szerint dolgozott. Csak ment az orra után, és nagyon vigyázott, nehogy véleményt alkosson a tényekből.”

Valljuk be, ezt azért nehéz követendő példaként oktatni a rendőriskolában. Sőt, még az évekig tartó munkatársi kapcsolat sem lendít sokat a befogadáson (mármint a munkamódszer elsajátításában), mert bár számos segítő ügyködik a keze alatt, ezek az emberek csupán lábának és szemének kiterjesztéseként léteznek, hiszen Maigret mondja meg, merre menjenek, mit csináljanak. Az évek alatt megszerzett gyakorlat esetükben arra elegendő, hogy a kézenfekvő következő lépéseket megtegyék, egyszer sem fordult elő, hogy önállóan oldották volna meg az aktuális ügyet, erre kizárólag Maigret hivatott.

Ez a felállás az esetek döntő többségében nem okoz problémát, ám mi van akkor, ha különösen körmönfont elkövetővel van dolgunk, akivel szemben a szabvány eljárások hatástalanok, aki jobban ismeri a rendőrség gondolkodásmódját és alkalmazott technikai módszereit, mint a nyomozók?

És akivel szemben Maigret is tehetetlennek érzi magát? Na ilyenkor vörösödik el az indulattól Maigret feje, amit egyébként a összevissza hazudozó tanúk is el kiváltanak belőle. A hivatásos kártyás Nahour meggyilkolásának ügyében indított nyomozás során mindkét eset előfordul, így az olvasónak nincs más dolga, mint hátradőlve figyelni miként boldogul Maigret. Elvégre ő a főnök.

A szerző életrajza