Főkép

Megannyi kosztümös kalandfilmből tudjuk: igazi középkori történet elképzelhetetlen valamirevaló várostrom nélkül. Ezt sulykolta belénk Ivanhoe, Robin Hood és Jeanne d’Arc történetének számtalan feldolgozása, A 13. harcos, az Egri csillagok és A kőszívű ember fiai. Az Arthur mondakört feldolgozó filmhordákról meg már ne is beszéljünk (pl. Excalibur), de szeretettel gondoljunk vissza a Gyalog-galopp és a Fantasztikus labirintus humorral enyhített hasonló témájú jeleneteire.


Szóval vár és várostrom nélkül elképzelhetetlen a középkori, illetve a középkorra hasonlító környezetben élő ember.

A szerzőpáros terjedelmes könyvében nem csak az európai (és a szomszédos területeken található) várak fejlődését követi nyomon, hanem olyan kérdésekre is válaszol, mint a táplálkozás, az egészségügyi viszonyok és még számos, a történelemkönyvekből kiszorult apró, ám a jobb megértéshez nélkülözhetetlen információ.

Felépítését tekintve időrendi sorrendben tárgyalja mindama fejlődést, ami a római idők és a XVI. század között végbement Európában (és a környező, kontinensünkkel kapcsolatban lévő területeken). Nyomon követhetjük a lakótornyok elterjedését és hanyatlását, a várépítés és az ostromtechnikák egymásra hatását. Mindezt számos fotóval, és ami még izgalmasabb, alaprajzokkal bőségesen kiegészítve, hogy a közérthető ok-okozati magyarázatokról már ne is beszéljek (pedig lenne miről).

Akinek mindez még nem lenne elég, az a terjedelem majd harmadát kitevő várnéző túrán vehet részt, amely keretében Angliától egészen az egyiptomi Alexandriáig, minden fontosabb erősség említésre kerül. Magyarföldről az esztergomi, a visegrádi és a budai vár került fel a listára. Ami, ha őszinte akarok lenni, elsőre kevésnek tűnik, de ha belegondolok és számba veszem, mennyi erősségünk maradt meg épségben, akkor elfogadható az arány.

Ha a sors szeszélye folytán várvédő lennék a középkorban, akkor a szentföldön (mai Szíria) álló Crac des Chevaliers falai mögül szeretném kémlelni az ellent (egyes források Krak des Chevaliers néven emlegetik). Még mai állapotában is bámulatos építmény, ami annak idején már a kortársakat is lenyűgözte. A johanniták birtokolta erősséget többszöri sikertelen ostrom után csak akkor tudták elfoglalni Bajbarsz seregei, amikor gyakorlatilag megszállták a királyságot, értelmetlenné téve a további harcot.

Azért a védők kisszámú (a védelemhez szükséges létszám tizede tartózkodott az erősségben) csapata még hat hétig ezután is kitartott, s csak akkor adták meg magukat, amikor már a belső várba szorultak vissza (mellékelek pár képet illusztrációként).