FőképAkik szeretik a Helyszínelők című filmsorozatot, régi ismerősként üdvözölhetik a könyv alakban is megjelent sorozat második kötetének főszereplőit: Gil Grissom, Catherine Willows, Warrick Brown, Nick Stockes és Sara Sidle. Öt elkötelezett bűnügyi szakértő, akik Jim Brass nyomozóval karöltve ezúttal is a látszólag jelentéktelen, néha szinte láthatatlan nyomokból kiindulva, aprólékos munkával igyekeznek fényt deríteni a kegyetlen gyilkosságokra.

Az egyik szálon a város egyik szállodájában agyonlőnek egy ügyvédet, aki kétes hírnevét maffiaperekben szerezte. Az elkövetés módja maffiagyilkosságra utal. A másik szálon egy külterületi lakóbusz alatt mumifikálódott emberi testre bukkannak. A vizsgálatok során kiderül, az áldozatot tizenöt éve ölték meg. Az elkövetés módja maffiagyilkosságra utal. Sőt, elképzelhető, hogy mindkét áldozattal ugyanaz a személy végzett.

Számos kérdés merül fel az ügyekkel kapcsolatban. Bár, ha bebizonyosodik, hogy ugyanaz az elkövető, akkor valójában csupán egy ügyről beszélünk. Mégpedig egy nagyon komoly ügyről, aminek a Las Vegas-i Kriminalisztikai Hivatal elkötelezett és megszállott munkatársai mindenképpen a végére akarnak járni. Főleg, mert az FBI is érintett az ügyben.

Olyan kihívás ez számukra, amikor sem időt, sem energiát nem sajnálnak az aprólékos kutatómunkára. Amikor a szokásosnál is megszállottabban keresik a bizonyítékokat, a nyomokat és az összefüggéseket. Amikor rá kell döbbenniük, hogy a szokásosnál is gátlástalanabb bérgyilkossal van dolguk, aki ha szorongatott helyzetben érzi magát, újra gyilkolni fog.

A sorozattól megszokott színvonalú, talán még egy kicsit összetettebb is a történet, amelyben Grissom csapatának nem csak az elkövető személyét, de az eredeti megbízót, és az indítékot is ki kell deríteniük. És amikor végre a kirakós játék minden részlete a helyére kerül, megjelenik a tenyérbe mászó FBI ügynök, és lenyúlja a vádlottat. Mondván, ő egy védett tanú, akivel alkut kötöttek. Csakhogy Grissomék nem hagyják annyiban…

Minden egyes alkalommal, amikor vagy a tévében látom, vagy olvasom kedvenc helyszínelőim kalandjait, lenyűgöz az a hihetetlen tudás, az a mérhetetlen elszántság és türelem, amivel a legegyszerűbbnek tűnő ügyhöz is közelítenek. Amikor őket látom, talán egy kicsit újra tudok hinni abban, hogy vannak még, akik tényleg komolyan harcolnak a bűn ellen. Igaz, a maguk tudós módján, de akkor is.

Teszik mindezt úgy, hogy ők is esendő emberek, akiknek biztosan van magánéletük, de arról a sorozatban nem igazán esik szó. Na jó, néha-néha vannak felvillanások, de nem ez a jellemző. Pedig ha egy kicsit többet hallanánk arról az oldalukról, amikor éppen nem a soron következő gyilkost keresik, hanem egyszerűen csak élnek, nem lennének ennyire távoliak, ennyire idealizáltak.

Mert, ha tetszik, ha nem, akkor is idealizált, huszonegyedik századi hősök ők, akik esendőségükben is már-már tökéletesek. Akik a brutálisabbnál brutálisabb gyilkosságok, a kegyetlenül lemészárolt áldozatok, és a bűn számtalan megnyilvánulása mellett is igyekeznek emberek maradni. Hiszen hősnek és embernek lenni nem összeegyeztethetetlen dolog. Csak ismerni kell saját korlátainkat. Vagy ismerni kell olyanokat, akik segítenek, ha szükséges…