Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Robert Merle: Üvegfal mögött

Amikor a Sorbonne kezdett szűkössé válni a tanárok és a diákok számára egyaránt, a francia kormány úgy határozott, hogy a bölcsészkart külön épületkomplexumba, Nanterre mellé költözteti. Az elhatározást tett követte, és 1964-ben megtörtént a költözés. A kezdeti nehézségeket leküzdve sikerült beindítani a zökkenőmentes oktatást, bár az építkezések még nem fejeződtek be. Az eltelt négy év alatt újra felmerült a befogadóképesség problémája, mivel ugrásszerűen növekedett a hallgatói létszám. Tizenkétezer hallgató járt ekkor ide. És ez, a történtek fényében, a legkisebb problémának mutatkozott.

Az Üvegfal mögöttben néhány egymással lazán összefüggő és pár teljesen különálló történet tanúi lehetünk. Megismerhetjük jó pár, különböző társadalmi rétegből származó diák, tanár és egy arab építőmunkás életét, gondját-baját. Az egyénen túl, a közösség is górcső alá kerül, bepillantást nyerhetünk a diákmozgalmak belső világába, hogyan politizálnak a diákok, milyen lépéseket foganatosítanak az általuk folytatott „forradalmi harc” során. Rettentő furcsának hathat egy olyan olvasó számára, aki a volt „keleti-blokk” valamely országában él, hogy ’68-ban „nyugaton” az egyetemeken szélsőbaloldali csoportokba (trockisták, maoisták, kommunisták) tömörült a diákság jelentős része. Bár az anarchisták szimpatizálnak velük és sok közös „akciójuk” van, én nem sorolom őket a balosok közé. Lehet, hogy ez azért furcsa, mert ők nem élték át, nem éltek benne. A forrásokhoz hozzáférhettek (Marx, Engels), de a valóságról nem lehetett fogalmuk. A valóság nem férhetett hozzájuk. Üvegfal mögött voltak.

De így jártak saját életük bizonyos aspektusaival is, lásd az emberi kapcsolatteremtés kérdése. Tizenkétezer ember, kétharmaduk lány. Külön diákszállón az egyik, külön szállón a másik nem. Egymáshoz átjárni szigorúan tilos. A lányok egymás között képtelenek egy elzárt (de még is nyitott - üvegfal) világban normális, baráti kapcsolatok kialakítására. A fiúk sincsenek másképp saját magukkal. Mindkét fél csendes magányában emészti el saját magát. De pár hónappal ezelőtt, a lázadó egyetemi szellem csapást mért a dogmatikusnak tartott tanokra, és a szabályt megszegve megindult a vándorlás a két fél között. Ez azonban elszigetelt jelenség maradt, akkoriban még igen nagy megrökönyödést váltott ki egy miniszoknya is. Itt is tanúi lehetünk az „üvegfal-hatásnak”. Van egy példa az orruk előtt, valamilyen szinten szükségét érzik, hogy megtanulják, beépítsék az életükbe, de a saját maguk által emelet korlátok miatt nem teljesülhetnek ezek az igények, képtelenek az életük megváltoztatására, de egyesekből még a befogadókészség is hiányzik.

A párkapcsolatokról már szinte szót se ejtsünk. Rettentően kevés van, ennyi emberhez képest. Bár a szexuális forradalom még odébb van, katasztrofálisak az állapotok ezen a téren is. Ismét csak egy mesterségesen épített korláttal (üvegfal) állunk szemben. A kifogások, a próbálkozások, a vágyak, az ábrándok és a cselekvés hiányával kell szembesülnünk ezen a téren. Egyedül talán a lázadó szellem az, amely valamilyen szinten felkavarja az állóvíznek tűnő tespedtséget. Ha a diákok jelentős része nem is vesz rész az eseményekben, azért beszél róla, és ez már megindít bizonyos változásokat. Ne feledkezzünk meg a másik oldalról, a tanárok oldaláról. Itt sem egységes kép. Egyrészt van egy ősidők óta fennálló fesztültség-forrás, az alá-fölérendeltségi viszony a professzorok és a tanársegédek között, amely Nanterre-ban is megmutatkozik mind a jó, mind a rossz oldaláról. És persze a tanerő sem apolitikus, mindenkinek megvannak a saját nézetei, amelyek a tanári karon belüli feszültségekhez vezetnek.

Szomorú azt látni, hogy bár az egyetem dékánja valamilyen szinten szimpatizál a liberális, baloldali eszmékkel, hajlana a reformok felé, voltaképpen ez csak tovább rontja saját helyzetét, a szembenálló felek közt őrlődik. Egyrészt régi vágású kollégái nem nézik jó szemmel az ilyesmit (oda a professzorok és az egyetem tekintélye, plusz támadási felület a székére pályázóknak), másrészt ez a reformokra hajlás édeskevés a szélsőséges csoportoknak, csak a kritikát és a lázadást kapja érte cserébe.

Maga a központi cselekmény, nem más, minthogy száznegyven (anarchista, trockista és maoista) diák megszállja a központi toronyban a professzorok tanácstermét. Tervük szerint mindaddig itt maradnak, amíg pár napja letartóztatott társaikat (a vietnámi háború ellen tiltakozásul kövekkel zúzták be az American Express kirakatait) szabadon nem engedi a rendőrség. Mind a tervezés, mind a kivitelezés, mind a tanácsteremben zajló megbeszélés hátterében ott áll egyrészt egy korlát (üvegfal), másrész egy nagyfokú, jóhiszemű amatőrizmus (így, mai szemmel visszatekintve). A korlátot jelen esetben csak félig-meddig maguk állítják a diákok maguknak.

Egyrészt rendkívül határozatlanok több alakalommal; ez egyrészt betudható annak, hogy tapasztalatlanok, nincs meg bennük a megfelelő reagáló-képesség bizonyos helyzetekre, másrészt bele se gondoltak, hogy mit tegyenek siker esetén (magunk közt szólva kudarc esetén sem). A korlát másik felét maguk állítják, amikor saját szabályaik szerint folytatják le megmozdulásukat (bár ez is tele van spontaneitással), de az visszavezethető a tapasztalatlanságra és arra, hogy voltaképpen szerepet játszanak. A forradalmárok szerepét, de nem a sajátjukét, hanem letűnt korok forradalmaiét (francia forradalom). Ez, és a tapasztalatlanság magában hordozza, hogy amikor célt érnek (bár ez kicsit erős, a rendőrség maga engedi el az őrizetbe vetteket, nem is tud az egyetemen zajló eseményekről), mindössze annyit határoznak, hogy pár nappal később, az egyik előadó-épületet fogják kisajátítani.

Igaz, hogy csak száznegyvenen vannak, de nem próbálják meg még inkább kihasználni az ölükbe hullt lehetőséget, mindössze a röpiratozás mellett döntenek. Megelégszenek ennyivel, nem próbálják ki jobban a saját erejüket, mert teljességében rá sem ébrednek mekkora az erejük. Voltaképpen az üvegfal áttörése, ledöntése sikerül, én mégis úgy érzem, ennek jelentőségére egyrészt a szereplők nem teljes egészében éreztek rá, másrészt egy újabb üvegfal emelkedik előttük. Összességében Merle üvegfalak sokaságát vetíti elénk, amelynek során rá kell döbbennünk, hogy magunk is üvegfalak mögött élünk. Egy részüket magunk húztuk fel, egy részüket megmutatták nekünk. Mindnyájunkban ott a képesség és az erő, hogy ha akarjuk, vagy áttörjük, vagy megkerüljük ezeket a falakat.


Mezei Attila - 2005. április 19.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére
Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető Regisztráció

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!