Biztosan törölni akarja, a kiválasztott elemet?
Igen
Nem

Lawrence Block: A halál völgyében

Ismét eltelt pár hónap nélküle, hiányzott is már nagyon. Ez idő alatt ő persze nem sokat változott: járja az utcákat, néha megtesz egy-egy szívességet különféle embereknek, újságot olvas, beszél a gyerekeivel, és a legjobb barátja továbbra is a bourbon. Az ő (vagy, szükség esetén másfajta, szesztartalmú nedű) társaságában próbálja átvészelni a nehéz időket – ami nála gyakorlatilag az év összes napjára igaz. Hiába, Scudder New Yorkja nem olyan kellemes hely, mint azé a (távoli) rokoné, akit szintén Block révén ismerhetünk.

Az ügy, melyet ezúttal elvállalt, határozottan kényes: egy Jerry Broadfield nevű pasas keresi fel azzal, hogy egy prosti hulláját találták a lakásában, neki pedig semmi köze a gyilkossághoz. Pech, ami önmagában még nem is lenne olyan érdekes, de ez még csak a felszín: a háttérben ugyanis sokkal komolyabb helyzet áll fenn.

(Az alapjáraton sem túl népszerű) Jerry zsaru, aki a manhattani különleges ügyészhez fordult, hogy kipakoljon mindent a rendőrségi korrupcióról – sejthető, hogy ezzel sem lopja be magát jobban a kollegái szívébe. A halott prosti ügye meg – hogy, hogy nem – pont kapóra jön: ezzel örökre be lehet fogni Broadfield száját.
Itt jön Scudder a képbe: ő az egyetlen, aki hisz a vádlottnak, egyedül ő képes kiráncigálni a szorult helyzetből. Persze nem lesz egyszerű dolga, de ő nem is az a fajta, akit némi nehézség visszatart.

A sorozat harmadik kötetében, az eddigiek után cseppet sem meglepő módon, ezúttal sem az akció dominál: Scudder egyszerűen csak végigkérdez mindenkit, akit szükséges, bedob egy-két italt, majd halad tovább. A sok duma ellenére maga a szerző nem túl bőbeszédű, hiszen a könyv terjedelme sajnos a szokásos; igaz, ezen túl más megrovás nemigen érheti.

Block továbbra is remekül képes röviden, lényegretörő leírással megteremteni a helyszíneket, karaktereket, szituációkat; ráadásul a sorozat első két kötetében feltűnt figurák közül is találkozhatunk néhánnyal. A megoldandó ügy pedig, természetesen komplikáltabb, mint mondjuk a könyv első felében gondolnánk, szóval nem fogunk ásítozni az olvasás közben.

A halál völgyében hozza az eddigi kötetek színvonalát; aligha csalódhat Scudderben az, aki az eddigiek során megkedvelte. Most viszont ismét el kell telnie pár hónapnak, hogy viszontláthassuk.

A szerző magyarul eddig megjelent művei:

Matt Scudder:
Az apák bűnei (GM)
Az apák bűnei (RG)
A pusztítás és teremtés ideje
A halál völgyében
Döfés a sötétben
Nyolcmillió halál
Ha a szent kocsma is bezár
A penge élén

J.P. Keller:
Bérgyilkos
Bérgyilkos a célkeresztben
Bérgyilkos mindörökké
Bérgyilkos inkognitóban

Bernie Rhodenbarr:
A betörő, aki parókát viselt
A betörő, akit szekrénybe zártak
A betörő, aki szeretett Kiplinget idézni
A betörő, aki Spinozát olvasott
A betörő, aki úgy festett, mint Mondrian
A betörő, aki eladta Ted Williamst
A betörő, aki Bogartnak képzelte magát
A betörő, akit temetni veszélyes
A betörő, aki zabot hegyezett

Kapcsolódó írás:A betörő, akit Bernie Rhodenbarrnak hívnak

Regényrészlet:Részlet Lawrence Block: A halál völgyében című könyvéből


Roboz Gábor - 2005. március 9.




MEGOSZTÁS
Az oldal tetejére

Hozzászólások

Hozzászóláshoz kérjük lépjen be!


    Legyen ön az első hozzászóló!

Kapcsolódó írások
  • Keresés

  • Ajánlott szerzők

  • Napi évfordulók

  • Eseménynaptár

  • Magunkról

  • Legfrissebb anyagaink

    7 nap14 nap21 nap
  • Bejelentkezés

    Jelszó-emlékeztető


      Kérjük, adja meg felhasználónevét, majd ellenőrizze postafiókját!

    • Felhasználónév:
    •  

    Regisztráció

    • Név:
    • E-mail:
    • Felhasználónév:
    • A felhasználónév ékezetes betűt vagy különleges karaktert nem tartalmazhat!
    • Jelszó:
    • Jelszó megismétlése:
    • Kedvenc szerző:
    • Kedvenc műfaj:
    •  
    •  
    A regisztráció egyben feliratkozást jelent a hírlevélre!