FőképRoland, a Harcos – fajtájából az utolsó – már maga sem tudja, mióta üldözi a feketébe öltözött embert, a boszorkánymestert. Végezni akar vele, mert így eljuthat céljához, a Setét Toronyhoz. Azonban a feketébe öltözött ember nem adja egykönnyen magát. Számos halálos csapdát állít üldözőjének, azonban valamilyen oknál fogva, ügyel arra, hogy a Harcos ne veszítse el nyomait.

Tull városa az utolsó település a sivatag szélén. A helyi prédikátornak a feketébe öltözött ember megmondta, hogy eljön a Betolakodó, és végezniük kell majd vele. Roland érkezése után beköltözik a kocsmába, és az üldözött nyomait próbálja felkutatni.
Érzi, hogy valami nincsen rendjén a városlakókkal, de az összecsapást nem tudja elkerülni. Éppen indulna kifelé Tullból, mikor megtámadják. Nem marad más választása, kénytelen a teljes lakosságot lemészárolni.

Több napos gyaloglás után elér egy elhagyatott pihenőállomáshoz. Itt akad össze egy kisfiúval, Jake-el. A fiú különösen viselkedik, nem tudja, hogyan került ide, és nem emlékszik a múltjára; olyan dolgokról beszél, és olyan szavakat használ, amiket a Harcos még sohasem hallott. Mivel Jake-nek egyedül nincs esélye az életben maradásra a sivatagban, együtt folytatják útjukat a hegyek felé, amerre a boszorkánymester menekült.
Ahogy egyre közelebb érnek hozzá és a hegyekhez, úgy tudatosul bennük, hogy Roland meg fogja ölni Jake-et, mert csak így kaphatja el feketébe öltözött embert, és csak így juthat el a Setét Toronyhoz.

Különös, sivár világban játszódik King fantasyje. Több száz vagy ezer évvel járunk a ma után, világunk és a benne élő emberek visszafejlődtek, lassan elpusztul minden. Rettentően nyomorúságos a környezet és a főszereplőkön kívül mindenki. Mintha egy ócska westernből lépett volna elő minden figura.
A Harcos két hatlövetűvel oszt halált Clint Eastwoodot megszégyenítően. De még az ő eszén is túl lehet járni, hiszen csak Harcos, és ezzel saját maga szabta meg saját maga korlátjait. Így aztán úgy táncol, ahogy a feketébe öltözött ember fütyül.
Minden mozzanat és szereplő a végső találkozást készíti elő. Az üldöző és az üldözött végre találkozik, ám valami sokkal nagyobbat, univerzálisabbat kapunk egy „egyszerű” leszámolásnál.

Mint King az utószavában kifejti, ez még csak a kezdet, még nagyon sok dolgot kell papírra vetnie a Setét Toronyról. Kezdésnek azonban ez a regény szinte tökéletes. Egyrészt a környezet megválasztása miatt – ami nagyban elüt egy „megszokott” fantasytől –, másrészt kellően keveset tudunk meg a lényegről, így töprengünk egy jót, hogy mi is lesz ebből voltaképpen, és tűkön ülve várhatjuk a folytatást.
 
Kapcsolódó írásaink:
Ezüst pisztolygolyók (DVD)
A remény rabjai (DVD)
A halálsoron (DVD)
Lisa Rogak: Kísértetszív. Stephen King élete
 
Életrajz:
Stephen King életrajz
 
Magyar Stephen King HQ:
Magyar Stephen King HQ