FőképSackmeier Gréta már tizenhét éves, és nagyon jó alakja van. Ez mindenképpen látványos változást jelent, hiszen három évvel korábban még kimondottan kövérnek tartották az osztályban. De hála a szülők veszekedéseinek (és egy átmeneti szétköltözésnek), egy sikeres életmódváltásnak, megszabadult némi fölöslegtől, és már egészen más szemmel néz reggelente a tükörbe.

A sorozat harmadik (és egyben utolsó) kötetében Gréti már nem halaszthatja tovább a döntést, tetszik nem tetszik, választania kell két hódolója között. Vagy a jóképű Flóriánt (aki szavahihető ismerősei szerint sötét bájgúnár csupán), vagy a teljesen megváltozott Hinzelt (aki időközben sikeres vállalkozóvá alakult át – nem kis részben Grétinek köszönhetően), de valamelyiküket muszáj lesz kitüntetnie szerelmével.
Ám ez a feladat nem is olyan egyszerű, és ugye még mindannyian emlékszünk az előzményekre, ahol a döntések sosem születtek meg gyorsan (legalábbis Gréti részéről), hanem ameddig csak lehetett halasztódtak. Ám ezúttal úgy tűnik az évekig megértő lovagoknál is betelt a pohár – főleg azután, hogy egy szülői elszólásnak köszönhetően lelepleződött egy titok.

A hová menjek nyáron nyaralni kérdés feletti kellemes merengésből így lett hirtelen „halálosan” komoly helyzet, amit a szerelmes ifjak képtelenek megértéssel fogadni. Mondjuk én megértem őket, hiszen mindegyik hónapok óta tervezgeti a kettesben eltöltendő nyarat, és akkor az imádott nő hirtelen mással (harmadik pasi), teljesen máshová készül.
Botrány, és újra csak botrány. Ráadásul Gréti családja sem él békés harmóniában. Hogy ebből mi lesz?

A trilógia harmadik részében Nöstlinger tovább folytatja választott családja életét, Gréti elmesélése alapján. Ha valaki kíváncsi a kortárs ifjúság (finomított) életére, az ebből a trilógiából most alaposan tájékozódhat.

A szerző életrajza