FőképLinda Whiteley kötete nem átfogó képet kíván nyújtani Vincent van Gogh tragikus életútjáról (erre már terjedelménél fogva sem alkalmas), csupán betekintést nyújt a nyughatatlan fiatalember művészetébe, aki élete során volt kép- és könyvkereskedő is, mégis a festészet mellett döntött.

Van Gogh – valószínűleg édesapja lelkészi hivatása hatására – mélyen vallásos ember volt. 1888 telén érkezett Dél-Franciaországba, ahol a vidék fényeit és színeit kívánta tanulmányozni. Öccse, Theo egy műkereskedésben dolgozott, így könnyedén bemutathatta bátyját – akiben mindvégig hitt, és akit mind erkölcsileg, mind anyagilag támogatott – néhány impresszionista festőnek.

Van Gogh hitt abban, hogy egyszer majd képes lesz olyan festményeket festeni, amiket eladhat, így visszafizetheti öccsének a tartozásait. A saját maga választotta arles-i magányában volt ideje gondolkodni, és leveleket írni öccsének.
Leveleiben mélységes hivatástudatról tesz tanúbizonyságot, beszámol belső küzdelmeiről, sikereiről és kudarcairól. Sajnálatos módon még ez év decemberében kitört rajta az elmebaj, ami ettől kezdve végigkísérte egész életét.
Voltak tiszta pillanatai, és természetesen ekkor rendületlenül festett tovább, de sajnos az elméjében lakozó szörnyeteg nem hagyta, hogy hosszú, termékeny életet éljen. 1890 júliusában, mindössze harminchét évesen önkezével vetett véget nyomorúságos életének.

Hírnevét igazából az utolsó három évben festett képeinek köszönheti. Valószínűleg még ő sem álmodott akkora népszerűségről, amekkora napjainkban övezi alkotásait. Nyugodt szívvel állíthatom, manapság csaknem mindenki ismeri bizonyos képeit, például az 1889-ben készült Önarcképét.
Képeinek a színes japán nyomatok erős hatását kívánta kölcsönözni. Arra vágyott, hogy festményeit ne csak a tehetős művészetbarátok, hanem minden ember megértse és értékelje. Sokat tanult az impresszionizmus módszereiből, de műveinek igazi értékét az adja, hogy a tiszta színekkel felrakott pontok és rövid ecsetvonások nem csupán színeket és ecsetvonásokat jelentetik, hanem hűen visszaadják a művész lelkében dúló érzelmeket.
Nála tehát az ecsetkezelés nem a mesterségbeli tudásról árulkodott, mint Tintoretto, Hals vagy Manet esetében, hiszen Van Gogh szinte autodidakta módon tanult meg festeni, hanem túlfűtött lelkiállapotának megnyilvánulása.

Éppen különleges látásmódjának, és kissé instabil lelkiállapotának köszönhetően az olyan egyszerű, közönséges témákat, amelyeket más művészek talán észre sem vettek, ő szinte belső kényszert érzett a szerény, békés, igénytelen témák megörökítésére.
Nem az volt számára a lényeg, hogy úgy fessen, ahogy a dolgokat látja, hanem úgy akarta rögzíteni a dolgokat, ahogy ő érzete. És azt akarta, hogy ezek az érzések a szemlélőben is ugyanazok legyenek, mint őbenne.
Ezzel tulajdonképpen – akarva akaratlanul – letért a „természet utánzásának” útjáról. Nem akart ő senki megbotránkoztatni, még csak szándékos újítónak sem nevezhető, hiszen nem tett mást, mint belső kényszertől vezérelve dolgozott – mert úgy érezte, dolgoznia kell. És azzal, hogy így gondolkodott és érzett, vagyis a látvány rovására az érzelmek intenzitására helyezte a hangsúlyt, tulajdonképpen megteremtette az expresszionizmus alapjait.

A kötetben az aránylag rövid, ám elég informatív „Bevezetés” után (amelyből számtalan életrajzi adat, és Van Gogh művészetére vonatkozó információ derül ki) az alábbi képek, illetve a hozzájuk tartozó rövid, ám meglehetősen szubjektív magyarázatok kaptak helyet:

Korai időszak (1882–1885):
Pékség de Geestben, 1882. március
Fehér főkötős nő (Sien anyja), 1882. március
Bánat (Sorrow), 1882. április
A bölcső, 1882. július
Állami lottó, 1882. szeptember
Szénhordó asszonyok, 1882. november
Magába roskadó öregember, 1882. november
Boronát húzó férfi, 1883. október
Takács a szövőszéknél, 1884. február
Szántás, 1884. augusztus
A magvető, 1884. augusztus
Krumpliültetés, 1884. augusztus
Ökrös szekér, 1884. augusztus
Tallózó parasztasszony, 1885. július
Ásó parasztasszony, 1885. augusztus

Párizs (1886-1888):
„La Guingette”, kerti vendéglő a Montmartre-on, 1886. ősz
Párizs szélén, 1886. ősz
A Moulin de la Galette, 1886. ősz
Váza napraforgókkal, rózsákkal és más virágokkal, 1886. nyár-ősz
Ülő nő a „Café du Tambourin”-ben, 1886-1887 tele
A „Restaurant de la Sirene” Asnieres-ben, 1887. nyár
Fák és aljnövényzet, 1887
Tanguy apó, 1887-1888 tele

Déli utazás (1888-1889):
Langlois hídja Arles mellett, 1888. március
Gyümölcsöskert, 1888. április
A trinquetaille-i híd, 1888. június
Halászcsónakok Saintes-Maries-de-la-Mer-nél, 1888. május-június
Látkép a Montmajour közelében, 1888. június
Gabonaföld kévékkel, 1888. június
„La Mousmé” a karosszékben, 1888. július
Joseph Roulin falusi postás, 1888. augusztus
Tizennégy napraforgó vázában, 1888. augusztus
Öreg paraszt portréja, 1888. augusztus
Eugene Boch arcképe, 1888. szeptember
Csillagos ég a Rhône felett, 1888. szeptember
Önarckép, 1888. szeptember
Pár az arles-i parkban, 1888. október
Les Alyscamps, fasor Arles-ban, 1888. november
Emlékezés az etteni kertre, 1888. november
Van Gogh széke pipával, 1888. november
Armand Roulin arcképe, 1888. december
A dajka, 1889
Az arles-i kórház udvara, 1889. április
Gabonaföld ciprusokkal, 1889. június
Van Gogh hálószobája Arles-ban, 1889. szeptember
Déli pihenő (Millet nyomán), 1889-1890
Önarckép, 1889. szeptember
Az arles-i nő: Madame Ginoux (Gauguin után), 1889

Visszatérés északra (1890):
Váza rózsákkal, 1890. május
Parasztkunyhó Cordeville-ben, 1890. május
Az auvers-i templom, 1890. június
Dr. Gachet arcképe, 1890. június
Gabonaföld varjakkal, 1890. július

Életrajz:
Vincent van Gogh életrajz