FőképA Nebraska állambeli Platte City tipikus amerikai kisváros. Tipikus amerikai kisvárosi zsarukkal. Akik – élükön a seriffel – nem igazán vannak felkészülve az olyan esetekre, mint a mostaniak. Éppen ezért küldik a helyszínre Maggie O’Dellt, az FBI bűnügyi pszichológusát. Hogy segítse a helyiek munkáját.

Hiszen ő mégiscsak a sorozatgyilkosok pszichéjének egyik legjobb ismerője. Személyiségrajzával talán megadhatja azt a kulcsot, ami végül az ügy megoldásához vezethet. Bár még nem épült fel teljesen – legalábbis lelkileg – legutóbbi ügyének traumájából.
És a házassága is – mondhatni – romokban hever. De erős nő. Kibírja.

Platte City lakosait megdöbbenti, amikor az első kisfiú eltűnik. Hát még amikor holtan találják. A helyi újság egyik újságírója (a seriff nővére) meglátja élete nagy sztoriját, ezért a helyszínre megy, ott információt gyűjt, majd megírja a cikket.
Amiben azonnal összefüggésbe hozza a mostani gyilkosságot a kivégzett férfi által elkövetett korábbi szörnyűségekkel.

Aztán eltűnik a második kisfiú. Az emberek szívébe ismét beköltözik a rettegés. Maggie és a seriff egyre elkeseredettebben igyekeznek a gyilkos nyomára bukkanni, de csak egyre több kérdéssel kell szembesülniük.
Vajon a mostani seriff apja, az előző seriff tudatában volt annak, hogy a három gyilkosságot nem az a férfi követte el, akit végül is kivégeztek miattuk? Mert úgy tűnik, nem másoló sorozatgyilkosról van szó, hanem az eredeti elkövető kezdete meg újra tevékenységét.

Akkor gyorsulnak fel igazán az események, amikor a nyomozásról és a gyilkosságokról folyamatosan tudósító újságíró kisfia is eltűnik. Innentől személyessé válik az ügy. Ráadásul a régi seriff is feltűnik a színen.

Maggie ráérez a gyilkos személyére, de nem tud felmutatni közvetlen bizonyítékot. Találnak ugyan embereket, akik felelősségre vonhatók a gyilkosságokért, de ő és a seriff tudják, hogy nem az igazi bűnösök kerülnek majd bíróság elé.
És ezzel a tudattal vagy együtt tudnak élni, vagy lépéseket tesznek a valódi bűnös kézre kerítése érdekében.

Brutális könyv. Nem hoz ugyan újat a műfajba, de minden elemét felvonultatja, amitől szeretjük. Bár talán egy kicsit túlságosan is sokat foglalkozik a csinos FBI-os bűnügyi pszichológus és a jóképű seriff között vibráló feszültséggel és vonzódással, ezáltal kevesebb tér jut a sorozatgyilkossá vált pap személyiségének és motivációjának megismerésére, azért úgy gondolom, jó kis történet.

És ami igazán szép benne, hogy csupán egy „sorozat” első kötete. Alex Kava ugyanis a csinos FBI-os bűnügyi pszichológus személyével megteremtette saját hősét.
És rögtön ebben az első kötetben megismertetett bennünket valakivel, aki fontos szerepet játszott, és úgy tűnik, a következő részben (Rémület) is fontos szerepet fog játszani Maggie O’Dell ügynök életében.

Órákig lehetne beszélgetni, vitatkozni arról, milyen hatások kellenek ahhoz, hogy egy ember pszichéje oly mértékben sérüljön, deformálódjon, hogy embertársai elpusztítása árán nyerjen csak megnyugvást – ha más nem, legalább időlegesen.
És arról is órákon át lehetne beszélgetni, hogy miért vonz mégis olyan sok embert ez a téma.

Nem tudom a választ. Egy biztos: nem szeretnék szemtől szemben találkozni olyan emberrel, aki csak könyörtelen brutalitás árán képes megbirkózni belső démonaival. Ha egyáltalán képes megbirkózni velük, és nem csak hagyja, hogy újabb és újabb szörnyűségek elkövetésére ösztönözzék.

Eddig a szerző alábbi könyveiről írtunk:Rémület
A Gonosz