Főkép

Favágó és kunyhó. Ez a két kifejezés jutott az eszembe, amikor a bevezetőn gondolkodtam. A Favágó ugye Abraham Lincoln elnök (fiatal korában favágóként is dolgozott), aki a polgárháború alatt felszabadította a rabszolgákat az államokban. A kunyhónál sokkal fontosabb a gazdája, Tamás bátya. Egy néger, aki nem is létezett, csupán Harriet asszony képzeletében. Az istenfélő öreg története alapvetően meghatározta az északiak elképzelését a rabszolgákról – csodálkoztak is később, amikor a felszabadítottak nem hasonlítottak a regényhősre. Sokkal inkább voltak tudatlanságban tartott emberek, akiket generációk óta megfosztottak attól, hogy szabadok legyenek.

Mielőtt rátérnék a regényre még pár szót érdemes ejteni a rabszolgaságról. Külső szemlélő számra elég nehéz a Függetlenségi Nyilatkozat szellemével összeegyeztetni a jogfosztott feketék létét, de a déli ültetvényesek számára ez nem okozott problémát. Nemes egyszerűséggel kijelentették: a nyilatkozat csak a fehérekre vonatkozik.

Talán magától is megszűnt volna az intézmény, ha Anglia nem kezd el iparosodni, s nem igényel több gyapotot. Az amerikai Dél pedig új növényt keresett, ami pótolhatta volna a dohányt. Különös egymásratalálás volt ez. Amikor sikerült megoldani a gyapotszál magtalanítását (Eli Whitney, 1793) hihetetlen mértékben megnőtt a kereslet az olcsó munkaerő iránt. Egyre több rabszolgát raboltak el Afrikából, számuk egy emberöltő alatt megtízszereződött az ültetvényeken.

A szabad emberként elhurcoltak szökésekkel, munkabeszüntetésekkel igyekeztek ellenállni, de esélyük sem lehetett felfegyverzett uraikkal szemben. A fehérek állandó készenlétben álltak, hogy megtorolják a legkisebb lázadást is. A leghíresebb fegyveres felkelés Nat Turner nevéhez fűződik. Az ő életéről szól Hermany-Vielle könyve.

Anyja még Afrikában született, majd arab kereskedők adták el egy Újvilágba tartó hajóra. Az asszony haláláig megőrizte otthonának emlékeit és a szabadság utáni vágyat. Sok társával együtt ő is megélte a rabszolgacsaládok rémét, az erőszakos szétválasztást. Férjét másik államba adták el, fiát csak a szomszéd birtokra. Amíg együtt voltak, igyekezett minél többet átadni Natnak. A jóeszű fiú együtt játszott a fehér gyerekekkel – csak később választották szét őket a szokások. Megtanult írni-olvasni, és főként a Bibliát forgatta előszeretettel. Leginkább Mózes tettei ragadták meg, s ő is elhivatottnak érezte magát arra, hogy kivezesse népét a rabszolgaságból.

A történelem gyilkosnak kiáltotta ki Nat Turnert, pedig ő egyszerűen csak egy meggyötört, bátor férfi volt, aki kész volt feláldozni saját életét is népe szabadságáért. A sors iróniája, hogy halála után harmincnégy évvel törvényileg törölték el a rabszolgaságot.

A kor hangulatát nagyon jól sikerült megjeleníteni a történetben. Akik többet szeretnének megtudni az adott időszakról, azoknak mindenképpen ajánlom Szuhay-Havas Ervin Kék-szürke tragédia (Az amerikai polgárháború története) című kiváló könyvét.