Maja Storch: Miért vágynak az erős nők erős férfiakra?

„A következőkben az erős nőkről lesz szó, és arról a vágyról, melyet ezek a nők az erős férfi iránt éreznek. Ismeri ön ezt a vágyat? Szeret néha arról álmodozni, hogy megjelenik Tarzan, és magával viszi önt dzsungelbéli házába? Kedveli azokat a filmeket, amelyben az autonóm nőt legyőzi egy széles vállú hős? Szokott arra vágyni, hogy jöjjön végre valaki, akit nem zavar az öntudatos fellépése, aki egyszerűen nőnek tekinti, védelmezi és megmondja önnek, hogyan tovább? És gyűlöli is magát ugyanakkor azért, mert titokban olykor érzi ezt a vágyat? Nos, ha így van, jó helyen jár. Üdvözöljük körünkben!”

Ez eddig szépen is hangzik, de rögtön az elején nem árt tisztázni néhány alapvető dolgot. Például azt, hogy ki az erős nő? A könyv szerzője szerint (és én ezzel teljes mértékben egyetértek) erős nő az, aki a legjobb értelemben véve emancipált. Figyelem, a jelző és a mögötte megbújó fogalom nem keverendő össze a feminizmussal, különösen nem azzal, amit az utóbbi években a köznyelv (valószínűleg a tudatlanság miatt) annak értelmezett, a férfigyűlölettel.

A legjobb értelemben vett emancipált nő szexuálisan aktív, szereti a férfiakat (akik általában fontos szerepet játszanak az életében), bízik az erejében, kutatja, mit tartogat számára az élet, bármikor tudja képviselni az érdekeit és érvényesíteni az álláspontját. Fejlett személyiséggel rendelkeznek, ezért képesek egyéni jelleget adni az életüknek (mondhatni van egyéniségük), és keresnek annyit, hogy megálljanak a saját lábukon, vagyis nem várják, hogy egy férfi legyen a megmentőjük.

Élete során számtalan sebet adott és kapott, és mivel elég intelligens, képes belátni, hogy életében állandóan ismétlődik egy bizonyos játék, amiből nagyon szeretne kiszállni, csak éppen fogalma sincs, hogyan tegye. Hiszen még a legerősebb nő sem akarhat állandóan harcolni. Ő is vágyik a gyengédségre. Éppen ebből adódik az erős nők ellentmondásos helyzete, ami tulajdonképpen úgy is megfogalmazható, mint az „erős nő romantikus dilemmája”.

És Maja Storch, a jungiánus analitikus pszichológus és terapeuta éppen ennek feloldására kereste, és találta meg a választ, amit rendkívül élvezetes, éppen a kellő mértékben tudományos könyvében meg is oszt az érdeklődőkkel – nőkkel és férfiakkal egyaránt. Hiszen ő a férfiaktól sem sajnálja a tudást. Sőt, ösztönzi őket arra, hogy jobban megismerjék a nőket, illetve saját pszichéjük nőies elemét, az animát, míg minket, nőket elindít, és egy ideig vezet pszichénk férfias eleme, az animus megismerésére indított expedíciónkon.

„A levágott kezű lány” című Grimm mesén, és annak jungi értelmezésén keresztül számos érdekes információhoz juthatunk önmagunkról és a környező világról, de természetesen mindez csak akkor eredményez bennünk változást, ha komolyan vesszük és odafigyelünk rá. Ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy szolgaian el is fogadjunk, és szentírásnak tekintjük minden szavát. Egyszerűen támpontnak, vagy útjelző táblának kell tekinteni a saját pszichénkbe indított felfedezőút során, így könnyebben elkerülhetjük a nálunk tapasztaltabbak számára már egyértelmű csapdákat és buktatókat.

Mindenkit figyelmeztetek, aki erre az utazásra vállalkozik, hogy nem lesz könnyű, sőt, olykor kifejezetten fájdalmas lesz. Ennek ellenére nagyon jó utat kívánok! Hiszen az útközben – sok egyéb mellett – választ kapunk a címben feltett kérdésre. És ez jó. Nagyon jó.