Főkép

Amikor első ízben láttam Olivert a tévében, arra gondoltam: ki engedte képernyőre ezt a hosszú hajú huligánt? Nagyjából negyedóra múlva – hozzávetőlegesen a nyáltermelődés beindulásával egy időben – meglepődve módosítottam első benyomásomat, mivel a srác szerényen, mosolyogva és szemlátomást erőlködés nélkül főzött.


Azt nem állítom, hogy azóta rendszeresen követem műsorait – annál ritkábban nézem a kis dobozt –, de amikor összefutunk, mindig jól szórakozom humorán és beszólásain. Jamie Oliver egyfajta közvetlenséggel, mondhatni ifjonti bájjal viszonyul a beszélt (és írott) nyelvhez, és ennek következményeként egyéni kifejezéseket használ. Mint például: fincsi, mocorgasd, összekutyulhatod, kunkorodnak az orrod alá, stb. Ez cseppet sem zavaró, csak megfűszerezi azokat a recepteket, amelyek a kötetben sorakoznak.

Apropó receptek. Szakácskönyvről lévén szó, ezeken van a hangsúly. Aki veszi magának a fáradtságot, nem csupán többfogásos ünnepi ebédhez talál ötleteket, hanem tetszés szerinti egytálételeket is könnyedén összeüthet. Mondjuk engem a tengeri herkenytűk annyira nem hoztak lázba, de a tepsiben sült húsgombócok paradicsommártással leöntve és sajttal meghintve több mint ínycsiklandóan néznek ki. De viszonyom hasonló a főtt sonka csicseriborsóval, vagy a tepsiben sült bárány iránt is. És ezek még csak a húsok, pedig hasonlóan gusztusos falnivalók sorjáznak a levesek és a saláták leírásai között.

A receptek felkeltik az olvasóban az alkotás vágyát – véleményem szerint ugyanis a főzés (legyen szó tojásrántottáról vagy sörbundába forgatott hagymás csirkemell darabokról nyárson) kimondottan teremtő folyamat, amelyet nem szabad éhgyomorra és kutyafuttában végezni. Meg kell adni a módját, és vidáman, egy-két pohár itóka kíséretében kedvünkre variálhatjuk kedvenc fogásainkat.


Pont úgy, ahogyan Jamie javasolja. Nem győzi menet közben eleget hangoztatni: csupán ötleteket és alapokat ad, mindenki kísérletezzen bátran. Csak ehető legyen a végeredmény.