Főkép

Szeretem az olyan történeteket, amik szinte észrevétlenül hívják fel az olvasó figyelmét alapvető emberi vagy éppen társadalmi problémákra. Amikor nem kell nyomorultul éreznem magam egy hajléktalanokról szóló regény kapcsán azért, mert jobb helyzetben vagyok, mint ők. Amikor nem arról szól a történet, hogyan csaljuk ki a jószívű emberek pénzét, hanem hogyan tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy becsületes úton, emberhez méltó módon szerezzük meg a mindennapi betevőt.


Linda Sue Park ifjúsági könyve ilyen, és éppen ezért elsőre a szívembe zártam. Egyrészt a fentebb leírtak miatt, másrészt, mert távoli tájra, messzi korba repít, így könnyedén magam mögött hagyhatom a huszonegyedik század Európáját, és bepillanthatok a középkori Korea különleges világába.

Abba a világba, ahol Min mester, a nagy hírű fazekasmester él és alkot. Ahol Kóró és öreg barátja kényelmesen berendezkedtek a híd alatt, és csak télire vonulnak annál védettebb helyre. Ahol egy kisfiú arról ábrándozik, hogy egyszer ő is fazekas lesz. Mégpedig nem is akármilyen: olyan, akit Min mester vezet be a szakma rejtelmeibe. Pedig tudja, hogy nem sok esélye van álma megvalósulására, ugyanis abban az időben a fazekasmesterség apáról fiúra szállt. Ő pedig nem a mester fia. Mégis visszahúzza a szíve, és a biztos fedezékből figyeli, ahogy Min mester alkot. Aztán egy nap akarata ellenére kárt okoz a mesternek, és mivel nincsen pénze, felajánlja, hogy ledolgozza az okozott kárt. Az öreg először szóba sem akar állni vele, ám mégiscsak enged az unszolásnak. Szegény fiú, ha tudná, hogy milyen messze van még attól, hogy beteljesüljön az álma. Ennek ellenére nem adja fel.

Minden erejét összeszedve dolgozik, olyan nehéz munkákat, amiket manapság a hozzá hasonló korú gyerekek talán nem is bírnának elvégezni, sőt, talán még egy felnőtt férfinak is becsületére válnának. Telik-múlik az idő, évszakok váltják egymást, de Kóró még mindig messze van attól, hogy a mester inasául fogadja. Aztán jön egy remek alkalom: ha teljesíteni tudja küldetését, és Min mester munkáit épségben eljuttatja a császári palotába, talán végre megtörik a jég. Csakhogy a palota nagyon-nagyon messze van, ő pedig – akárhogy is nézzük – csak egy kisfiú, akinek egyedül kell nekivágnia az ismeretlennek.

 

Vajon megér ennyi megpróbáltatást az, hogy megvalósuljon élete nagy álma?