Főkép

Állítólag a megszokott, mindennapi rituálékról a legnehezebb lemondani. Legtöbbünk egyszer mégis átéli majd ezt az állapotot – amikor nyugdíjba megy. A szerencsésebbek feltalálják magukat, új célt és irányt képesek választani maguknak, szinte újjászületnek. Sokkal rosszabbul járnak azok, akiknek a munka jelentette az életet. Ők hónapokig vagy akár évekig is keresik a helyüket, nem ritkán visszamennek részmunkaidősnek.

Nicolas Brysonnal is valami hasonló történik egy balul sikerült akció után. Amikor egy terrorista csoport kellős közepén lelepleződik a tuniszi tengerparton, nem képes kivágni magát a szorult helyzetből, inkább őt szabdalják össze egy késsel. Szerencséje van, mert életben marad. De itt vége is a sikertörténetnek. Tizenöt év eredményes ügynöki ténykedéssel a háta mögött hirtelen az utcán találja magát. A hivatalosan nem létező Direktorátus a jövőben már nem tart igényt a szolgálatára. A továbbiakért persze nem kell aggódnia, a szervezet gondoskodik számára munkáról – egy jól szemmel tartható helyen. Így lesz belőle egyetemi tanár.

Eltelik öt év, de még mindig nem képes túljutni az egészen. Mondjuk feleségének nyomtalan eltűnése (nem sokkal a felmondása előtt) sem könnyíti meg a helyzetét. Aztán… felbukkan egy CIA-s fickó, aki szerint egészen addig hazudtak neki. Semmi sem úgy van, mint képzelte, hanem éppen az ellenkezője az igaz. A felesége csupán őt figyelte közelről, munkájával nem a terrorizmus ellen harcolt, hanem éppen fordítva. De most itt a lehetőség – bosszút állhat. Ezt egyedül ő teheti meg, hiszen rajta kívül senki nem tud semmit a Direktorátusról. Mindezek után Bryson elindul.

 

Ettől kezdve nincs megállás, kémek és ügynökök, különféle titkos és kevésbé titkos szervezetek, vélt és valós igazságok, ellenségek és barátok kavarognak körülötte. Rövid idő alatt egy világméretű összeesküvés nyomára bukkan, s ez a tudás egyet jelent a halálos ítéletével. Miközben az idő előtti elmúlást igyekszik elkerülni, egyre kevesebb választási lehetősége marad.

Az alapötlettel már sokfelé találkozhattunk, hiszen az állampolgárok 24 órás megfigyelése (műholdról, közlekedést ellenőrző kamerákkal, stb.) egy időben biztos sikernek számított. Ebben nem is igazán nyújt újdonságot Ludlum. Az ügynöki munka ábrázolásában (vagy nevezzük kémkedésnek) viszont nagyon jó, hiszen az igencsak alapos háttérkutatás meglátszik a történeten. Az épületektől kezdve a borokon át olyan részletek kerülnek megemlítésre félmondatokban, amik számomra igencsak megnövelték a hitelességet. A befejezés is egészen jól sikerült, szó sincs az egyszemélyes hős mindenkit kicsinál megoldásról.