Főkép

A történetet felháborító módon az a Nobel-díjra áhítozó tolvaj tudós, vagy inkább tudós tolvaj osztja meg velünk, aki kutatási területétől (ami egyébként az utolsó tíz perc eseményeinek evolúciós hatása) némileg eltérve lenyúlt egy doktori disszertációt.

Valahol naprendszerünk nem is túlságosan távoli jövőjében két komikus szilveszteri fellépésére készül a peremvidéken zavartan kerengő Szaturnusz bolygó Rhea nevű holdján. Jobban mondva éppen távozni készülnek. Vagyis a csoport egyik fele színpadra, az óvatosabb másik fele inkább űrutazásra vágyik. Errefelé ugyanis csak harmincévente van évforduló (köszönhetően a naptól bőkezűen mért távolságnak), amit a jelenlévő, jobbára egyszerű bányászokból álló közönség igyekszik méltóan (úgy is mondhatnánk, igencsak duhaj módon) megünnepelni. Történik ami történik, végezetül hőseink (Alex és Lewis), valamint hűséges és filozofálásra hajlamos robotjuk (Carlton) elhúzzák az űrcsíkot melegebb éghajlatra, akarom mondani szolidabb, fizetőképes és szórakozni vágyó közönséget tartogató bolygóra.

Az út egyhangúságát csak némileg enyhíti az emberek veszekedése, és a robot tudományos ténykedése. Ha eddig nem említettem volna, akkor most elmondom: Carlton, a kíváncsi lelkületű robot évek óta a humor mibenlétének tudományos meghatározásával (és a tapasztaltak megírásával) foglalkozik. A témához kapcsolódó fejtegetései azonban nem minden esetben szórakoztatóak, főként mivel már mesteri módon képes kategorizálni a humoristákat. Sajnos ebben nincs semmi vicces (legalábbis az érintettek számára).

Amikor végre elérik a Jupitert, megcsillan előttük a kiugrási lehetőség: ha jól szerepelnek a Brenda Woolley show válogatásán, rendszeres fellépési lehetőséget, és jelentős gázsit kapnak. Elmennek a meghallgatásra, és ezzel olyan kaland veszi kezdetét, amely bármely Monty Python produkcióban megállná a helyét.


Ja, hogy Eric Idle oszlopos tagja volt ennek az „őrültekből” álló, felettébb humoros tv-sorozatot és mozifilmeket készítő csoportnak? Akkor ne is csodálkozzunk azon, hogy a bennfentes tájékozottságával, és egy humorista öniróniájával felvértezett író olyan sci-fi történetet rittyentett, amely egyszerre rokon Douglas Adams ötrészes trilógiájával és úgy általában az angol humorral.

A Monty Python-sorozat eddig megjelent kötetei:
Monty Python Cirkusza: Se kép, se hang
Monty Python Repülő Cirkusza: Csak a szöveg (első kötet)
Monty Python Repülő Cirkusza: Csak a szöveg (második kötet)
Monty Python és a Szent Kehely (Gyalog galopp)
Monty Python: Brian élete – A film teljes szövegkönyve
Monty Python: Az élet értelme – A film teljes szövegkönyve
Monty Python: Az élet értelme (DVD)

Kapcsolódó írások:

Terry Jones: Könnyed középkor
Graham Chapman: Egy hazug ember önéletrajza
Holló Színház: Etelka, a tapír