Főkép

A mesék világa soha nem állt távol az oxfordi nyelvészprofesszortól, hiszen kutatóként is a mitológia, az elfeledett vagy ismeretlen eredetű mesék és legendák világa vonzotta, így nem csoda, hogy gyermekei szórakoztatására is elsősorban ilyen jellegű történeteket talált ki, amikről nem is gondolta, hogy másokat is érdekelhetnek. Éppen ezért ő maga is nagyon meglepődött azon a hihetetlen sikeren, amit 1937-ben a mezítlábas babó kalandjai hoztak számára. Ezen felbuzdulva aztán sorra születtek a mesék olyan emlékezetes alakokról, mint a sonkádi Egyed gazda, Pepecs mester, a woottoni kovácsmester és Tom Bombadil. A történetek hangvétele messze áll Tolkien főművének komolyságától, ám ezekben is érződik a szerző kultúrtörténeti érdeklődése, a gyermekei iránti szeretet, a csemeték gondolkodásmódjának figyelembe vétele, a kiapadhatatlan fantázia és mesélőkedv.

A kötetben szereplő első történet tartalmát a legrövidebben talán úgy lehetne megfogalmazni, hogy „Aegidii Ahenobarbi Julii Agricole de Hammo, Domini Draconarie Comitis, Aule Minimi Regis et Basilei mira facinora et mirabilis exortus, azaz a nép nyelvén a Házisárkány urának, Rusnyaférged grófjának, Kiskirályság királyának, Egyed gazdának fölemelkedés és csodálatos kalandjai”-ról szól. Kicsit bővebben Aegidius Ahenobarbus Julius Agricola de Hammóról (egyszerűbben veres szakállú Egyed gazda); a kutyájáról, Kormiról; a sonkádiakról; a süket óriásról; Fenevérről, a sárkányról; Caudimordax-ról, a legendás és mágikus Faroknyesőről; a Középső Királyság királyáról, és lovagjairól; valamint számos olyan emberi tulajdonságról, melyeknek meglétéről, vagy éppenséggel hiányáról érdemes elgondolkodni.

A „Pepecs mester falevele” (a korábbi, 2000-es kiadásban még más fordításban, más címmel szerepelt) megítélésem szerint némileg kilóg a sorból, talán éppen ezért lehetséges az, hogy a kötetben megjelent négy történet közül ezt ismerik a legkevesebben. Sokkal inkább tűnik nonszensz vagy szürrealista történetnek, mint a klasszikus értelemben vett mesének. Vonalvezetése nem lineáris (ellentétben a sonkádi Egyed gazda történetével), időnként nem tudni, ki, mikor, hol és miért mondja, amit éppen mond. A groteszk helyzetek burkoltan szatirikus megfogalmazása kísértetiesen emlékeztet Lewis Carroll „Alice Csodaországban” című művére, vagy a valóság és mese ügyes összemontírozásának másik nagyszerű példájára, L. Frank Baum „Óz, a nagy varázsló”-jára, sőt, néha olyan érzésem volt, mintha a „Csodás álmok jönnek” című filmet nézném.

„A woottoni kovácsmester”-ben kivételes helyzetbe kerül egy gyermek, amikor tudtán kívül a birtokába jut egy, vélhetőleg tündérek által készített varázstárgy. Híres kovácsmester lesz, aki szemet gyönyörködtető és különlegesen tartós tárgyakat képes készíteni. A csillag fénye azonban nem csupán falubéli életét ragyogja be, hanem elvezeti a titkokkal és csodákkal teli földre, oda, ahol a tündérek élnek. Ha a huszonnégy évente megrendezésre kerülő Jó Gyerekek Lakomájára készülve a Szakács nem változtatta volna meg a Nagy Torta ősi receptjét… a helybélieken kívül senki emberfia nem hallott volna a woottoni kovácsmesterről és az ő csodálatos kalandjairól.

Mint ahogy nagyon kevés információnk van A Gyűrűk Ura egyik epizódszereplőjéről, az Öregerdő legtitokzatosabb lakójáról, Tom Bombadilról (vagy aki esetleg úgy ismeri, Bombadil Tomáról), akinek kalandjairól számtalan, a Bilbó és barátai által papírra vetett Nyugatvégi Piros Könyvben szereplő költemény szól. Persze jutott hely a kötetben a kóbor lovagnak, a tündérnek, a holdbéli embernek, a Kő-trollnak, Leven Gyulának, a Jajkaknak, az olifántnak, Perdipuntalónak, Pamacskának, az árny-menyasszonynak, a kincsnek, a tengeri csengőnek és az utolsó hajónak is.

Kapcsolódó írások:

Gregory Bassham - Eric Bronson: A Gyűrűk Ura filozófiája
Chris Smith: Fegyverek és hadviselés Középföldén
Michael Martinez: Középfölde életre kel
Karen Wynn Fonstad: Középfölde Atlasza
Jude Fischer: A király visszatér - képes útmutató
Sean Astin-Joe Layden: Csavardi Samu története