Főkép

Immár nyolcadik alkalommal futunk össze az ifjú vámpírherceggel, hogy csatlakozva hozzá kövessük az éjszaka teremtményei közé. A kitartó olvasók biztosan emlékeznek még rá: ezúttal a vámpírok klánjának jövője függ a fiatalúr eredményességétől. Ha társaival együtt időben elkapják, és végeznek a Vérszipolyok Urával, fennmaradnak, ha nem járnak sikerrel – nos, ezt mindenképpen szeretnék elkerülni. Legalábbis a jóslatok szerint, amelyek mint tudjuk többféleképpen értelmezhetőek. Ráadásul azt se felejtsük el, hogy a háttérben ott áll Mr. Des Tiny, a saját, a kívülálló számára egyelőre ismeretlen céljaival. Na de hagyjuk ezeket a sehová sem vezető mellékösvényeket, és haladjunk ifjú hősünkkel.

Egy „tény” látszik biztosnak csupán: a jóslat alapján négy ízben nyílik alkalmuk végezni a főgonosszal, mielőtt túl késő lenne. Első ízben (lásd előző kötet) már elbuktak, de ügyességükben és szerencséjükben bízva várják a következő lehetőséget. Ellenségeik után kutatva eljutnak Mr. Crepsley szülővárosába, ahol kötetekkel korábban (akarom mondani évekkel ezelőtt) végeztek egy őrült vérszipollyal, s ahol nem mellékesen Darren Shan megismerkedett egy fiatal leányzóval (Debbie Hemlock). Szóval itt próbálják megtalálni azt a sorozatgyilkost, aki nem csupán végez áldozataival, hanem ki is vérezteti azokat. A jelek egyértelműen vérszipolyra utalnak (hiszen a vámpírok csupán táplálkoznak az emberekből, de nem ölik meg azokat).

Az eseménytelen és eredménytelen csatornaturkálást, mint derült égből a villámcsapás zavarja meg Shan iskolai behívója. Meghökkentő mi? Na így van ezzel hősünk is, aki egyrészt az utóbbi pár évben mindenfélével foglalkozott, csak tanulással nem, másrészt esze ágában sincs beiratkozni egy iskolába. Ám mivel ezt valaki más már megtette helyette, hosszas vívódás után beadja a derekát, és beül a nála jóval fiatalabb diákok közé. A helyzet még tovább bonyolódik, amikor irodalomórán feltűnik Debbie, mint tanár. Itt valami igencsak sötét ármány készülődik, de ki és miért borzolja hercegünk idegeit?

A nyolcadik kötetben is a már megszokott színvonalat kapjuk, Shan ifjúsági sorozata ideális bevezetés a fantasy és a horror műfajába.