Főkép

A Warcraft sorozat (bár eddig túl sok összefüggést nem lehet felfedezi a regények között) második könyvében már a számítógépes játék harmadik részének hőseivel találkozhatunk, egészen pontosan két ork bajnok, Thrall és Grom Hellscream (magyar fordításban Delej és Grom Pokolsikoly) találkozását, illetve az odáig vezető eseményeket ismerhetjük meg.

Azeroth világára lassan visszatér a béke, a démoni erők által hajtott ork hadak megfelelő támogatás hiányában sorozatos vereségeket szenvednek. Az egykor vérszomjas klánok mára reményvesztett egyedekre hullottak szét, akik egykedvűen tengetik napjaikat a számukra felállított fogolytáborokban. Már csak egy-két törzs folytat utóvédharcot, de pusztulásuk csupán idő kérdése.

Ekkoriban esett meg, hogy Setétláp hadnagy egy erdei vadászat alkalmával rátalál a csecsemő Delejre, és ahelyett hogy végezne vele, magával viszi Barnavárba, az emberek közé. Ott aztán „gondjaiba” veszi és gladiátort nevel belőle. A rabszolgaként tartott ifjú kezdetben istenként tekint urára, és igyekszik teljesíteni annak minden kívánságát. Az alkoholista és hatalommániás tiszt mellett azonban a rajongás fenntartása egyre nehezebbé válik. Delej nagyrészt egyedül van, csupán két ember kerül közelebbi kapcsolatba vele. Kiképző őrmestere pl. nem csupán fegyverforgatásra tanítja, hanem arra is, miként használja az eszét harc közben, Taretha, a fiatal lány pedig testvéreként szereti őt.

Az egyre izmosabb és öntudatosabb ork az aréna verhetetlen bajnokává válik, és mind kevésbé tudja elfogadni helyzetét. Szökésen töri a fejét – miközben semmit sem tud a külvilágról. Aztán eljön az idő, és Taretha segítségével bejelentés nélkül távozik Barnavárból. Megfelelő tapasztalatok hiányában azonban Delej nem sokáig élvezheti a szabadságot, mert pár nappal később elfogják, és a változatosság kedvéért egy fogolytáborba dugják.

Itt történik meg első találkozása saját népével, ami enyhén szólva is kiábrándító számára. A vegetáló, démontűzben kiégett orkok még a saját jövőjük iránt is elvesztették az érdeklődésüket. A gyászos élmény hatására Delej elhatározza: mindent megtesz a helyzet megváltoztatására, az ork klánok kiszabadítása és felrázása érdekében. Kezdésként újra megszökik, és hasonlóan gondolkodó társakat keres. Így találkozik össze a bevezetőben említett Pokolsikollyal.

Úgy tűnik a pc-s játékok alapján íródott könyvek közös jellemzője a cselekményközpontúság, ami háttérbe szorítja a szereplők „mélységi” kidolgozottságát, s csupán utal a környezetre, arra építve, hogy az olvasó azt már ismeri a monitorról. Ezt leszámítva ezúttal is korrekt regényt kapunk Delej életútjának első feléről-harmadáról.