Főkép

Európában mindig nagy volt a jövés-menés. Amikor azonban a magyarok felbukkantak, gyakorlatilag már lezajlottak a nagy népvándorlások. Szerencse, hogy akkoriban a Kárpát-medence lakatlannak számított, és a szomszédos országoknak nem volt erejük elfoglalni és benépesíteni azt. Annak már kevésbé örültek a törzsek, hogy menekülniük kellett Etelközből, és az erőviszonyok miatt többé nem is térhettek vissza.

De azt hiszem, felesleges tovább sorolni a jól ismert eseményeket, amelyek összességében népünk történetét adják. A kiadvány erénye azonban nem a tények helyes felsorolásában rejlik, hanem a kevésbé közismert részletek élvezetes bemutatása. Mint például Imre herceg szentté avatásának körülményei, vagy az első keresztes háború seregeinek átvonulása az országon. Végezetül pedig a férfiak és királyok mellett a kevésbé ismert királylányok sorsával is megismerkedhetünk.

A díszes kiadvány gyakran idéz a kortársak beszámolóiból, s szavaik erejét ékszerek és fegyverek fényképei (amelyek Szelényi Károly fotós tehetségét dicsérik), valamint festmények egészítik ki. A meglehetősen kevés épségben megmaradt épület közül számosat megcsodálhatunk. A korabeli mestereknek egyáltalán nem kell szégyenkezniük: amit megépítettek, még ma is áll (az épületekkel részletesebben a Magyar építészet sorozat első két kötete foglalkozik).